Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Süli-Zakar István: Tokaj-Hegyalja és környékének népmozgalma 1787-1970 között
A Hegyköz a népesség csökkenésével ritkán lakott területté vált. Néhány községet kivéve (Hollóháza, Vágáshuta, Széphalom — Hosszúláz, Pálháza, Füzérradvány) a népsűrűségi értékek jóval az országos átlag alá estek. Több település (Füzér, Kisbózsva, Mátyásháza, Kishuta, Nagyhuta) a rendkívül alacsony 20 fő/km2-t sem érte el. Magyarország több évtizeden át töretlen népességfejlődését 1914-ben az első világháború kirobbanása megakasztotta. A negyedmillió emberre tehető világháborús veszteség, az igen jelentős (kb. félmilliós) születéskiesés, a háborút követő influenzajárvány mély törést okoztak országunk népességfejlődésében. A trianoni békeszerződés után ugyanakkor jelentős számú menekülttel gyarapodott hazánk lakossága. Összességében az 1910-es és az 1920-as népszámlálás közötti időszakban a népesség száma még öt százalékkal sem nőtt. Tokaj-Hegyalja körzetében is természetesen jelentkeztek a Magyarország népességfejlődését ért káros hatások, ugyanakkor a menekültek e területen csak Sátoraljaújhely népességszámát növelték némileg. A város lakosságszáma 1920-ban 21 162 főre emelkedett (ez 1382 emberrel több, mint az 1910-es érték), mely szám mind a mai napig a település népességszám-maximumát jelenti. A világháború lezárása jelentős politikai-földrajzi változást eredményezett Tokaj- Hegyalja körzetében: a Hegyköz és a Bodrogköz elzárt, határmenti területekké váltak. A két világháború közötti népszámlálások4 5 több új demográfiai sajátosságot tükröznek. Ezek közül hatásában legjelentősebb a természetes szaporodás értékének jelentős csökkenése. Bár a halálozások arányszáma az influenzajárvány után jelentősen javult (1931-re 16,4%o-re, 1941-re 13,2%o-re csökkent), a háandóság értékénél nagyobb mértékben csökkent ebben az időszakban a születések aránya. A világháborút követő évek 30%o-es értékéről a harmincas évek végére 20%oalá csökkent Magyarországon az élveszüle- tések aránya (1938-ban 19,9%ovolt). Másik fontos tényezőnek tekinthetjük azt, hogy az Egyesült Államok szigorúan korlátozta a bevándorlást, noha az első világháború előtt ez az ország volt a magyarországi kivándorlás elsődleges célpontja. Ennek ellenére az első világháború után újra megindult a kivándorlás Magyarországról, főleg Kanadába, Dél-Amerikába és Nyugat-Európába. Bár a gazdasági válság éveiben a kivándorlási veszteség évente a 10 000 főt is elérte, arányaiban a világháborúk közötti értékek messze elmaradtak az 1914 előttiektől. (1899—1913 között Magyarország mai területéről több mint 340 000 személy vándorolt ki, ugyanakkor a visszavándorlók száma 90 000-nél is kevesebbre tehető.)46 Magyarország lakosságának tényleges szaporodása az előbbi okok miatt lelassult, a húszas években 8,7%-kal, 1930-tól az 1941. évi népszámlálásig pedig csak 7,3%-kal nőtt az ország lakóinak a száma.4 7 A természetes szaporodás csökkenése és a kivándorlás újbóli jelentkezése általános országos tendenciaként a vizsgált területeken is jelentkezett. Másrészt döntő hatással volt a vidék népességfejlődésére, hogy a kivándorlási lehetőségek leszűkülése mellett a belső vándormozgalom lehetőségei is igen korlátozottak voltak a két világháború között. Magyarország ipari központjaiban, a hosszan elnyúló recesszió és válság miatt, alig jelentkezett munkaerőhiány. Ugyanakkor a folyószabályozások, vagy a vasútépítés sem igényelte a munkáskezet, mint a megelőző korszakban. Ezek hatására a felnövekvő korosztályok — más lehetőség híján — a falvakban rekedtek (14. és 15. ábra). Megfigyelhető ez a Hegyköz esetében is, ahol pedig évtizedek óta a falvak többségében a fogyás volt az általános. A 24 hegyközi község (Vily és Vitány, Felsőregmec és Mátyásháza, Széphalom és Hosszúláz ebben az időben még külön településeknek számítottak) közül 1920-1930 között ötnek, 1930—1941 között pedig csak háromnak fogyott a népessége. Ugyanakkor több településnek jelentősen emelkedett a lakossága: Rudabányácskának (27,8, illetve 52
