Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Süli-Zakar István: Tokaj-Hegyalja és környékének népmozgalma 1787-1970 között
fogyás is előfordul. Ez a hegyaljai szőlő- és borgazdaság, illetve a hegyaljai mezővárosok elmélyülő válságával magyarázható. A Zempléni-hegység területe a XIX. század közepén fogyó népességű területté vált. A gyenge termőképességű talajon gazdálkodó „nemesi” község — Kovácsvágás — népessége 1828—1869 között például 1537'főről 964-re csökkent. Igen erős tényleges szaporodást ebben az időszakban csak Sátoraljaújhely (147,2%), és a Bodrogköz ért el. Több bodrogközi település népességszáma — alig több mint nyolcvan év alatt — megkétszereződött, sőt megháromszorozódott (Láca 216,4, Kiscigánd 228,9, Semjén 246,6, Riese 289,4, Karos 281,7, Bodroghalom 278,3, Nagycigánd 294,9, Pácin 344,4 és Karcsa 354,7%). 6. ábra Ez a hatalmas arányú tényleges szaporodás főleg a bevándorlásból adódott, hiszen a természetes szaporodás ebben az időben éves átlagban az 1% alatt maradt. (1857—1870 között Magyarország természetes szaporodása 11,97% volt.14 Az igen eltérő tényleges szaporodás miatt némileg módosult a vizsgált terület népsűrűségi képe (7. ábra). A Hegyköz népsűrűsége például 1828—1869 között nem növekedett, sőt némileg még csökkent is. A hegyaljai mezővárosi fejlődés válsága miatt Tokaj- Hegyalja is egyre inkább népességkibocsátó területté vált, ennek ellenére népsűrűsége még mindig csaknem kétszerese volt az országos értéknek (53,9 fő/km2).15 Az országos kiegyenlítődési tendenciának megfelelően a XIX. század első harmadától különösen a Bodrogközben gyorsult fel a népesség számbeli növekedése. Hatására az átlagos népsűrűség a 40 fő/km2 fölé emelkedett. A sűrűbben lakott keleti és északnyugati 40
