Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Kun László: A szocialista konszolidáció első hetei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 1956. november 4-19
megyei tanács épületében, hanem az SZMT székházában kezdett működni.131 A megyei munkástanács újjászervezésének részeként a Forradalmi Munkás-Paraszt Bizottság megszűnt, s kezdetét vette a megyei tanács végrehajtó bizottságának s a tanácsapparátus helyzetének fokozatos rendezése. Az új elnökség november 19-ével nagyon sokoldalú tevékenységbe kezdett. Felhívással fordult a megye bányászaihoz, s a megye ipari dolgozói, valamint a megyei munkástanács nevében a termelés fokozására szólította fel őket.132 Ugyancsak felhívták a közlekedési dolgozókat a közlekedés fogyatékosságainak felszámolására, a parasztsághoz intézett felhívásukban hangsúlyozták, hogy a „Kádár kormány eltörölte a kötelező beszolgáltatást, biztosítja a nyugodt termelő munkát, biztosítja továbbá azt, hogy szabad elhatározás alapján döntsenek abban, hogy egyénileg, vagy közösen gazdálkodnak-e . . . Kérjük, hogy segítsék a megyei munkástanácsot a városok, iparvidékek és az iskolák közellátásának javításában. Lépjetek fel határozottan a spekulánsok, árdrágítók ellen.”133 A megyei munkástanács november 19-i határozatai nem a jobbszámy vereségét, hanem a munkástanácsok balszámyának és centrumaik pozitív elemeinek felerősödését jelentették. Noha az üzemi munkástanácsok többsége politikailag is elfogadta a megyei munkástanács platformját, voltak olyan munkástanácsok is, melyek úgy foglaltak állást, mint a BVK munkástanácsa, melyek közzétett határozata szerint „A munka felvétele nem a bizalom megszavazását jelenti a jelenlegi kormánynak, hanem a túlerő nyomásának engedve el akarjuk kerülni a további felesleges vérontást és kilátástalan harcot. Jogos követeléseink fenntartása mellett a munkát ideiglenesen felvesszük, abban a reményben, hogy sztrájkjogunkat az ideiglenes kormány a jövőben elismeri.”134 Az Ózdi Kohászati Üzemek Munkástanácsa a megyei tanácskozást követően szintén a munka felvétele mellett döntött. Az üzemek indulásánál azonban zavarokat okozott, hogy az ÓKÜ, valamint az Ózdi Szénbányászati Tröszt munkástanácsainak négy vezetőjét november 19-én Miskolcról hazatérőben letartóztatták, s csak november 23-án bocsátották szabadon. Bár Antalköz, Kiszely és társainak letartóztatása újabb uszításokra adott alkalmat, a munkástanács korábban oly hangos revizionistái mégis megcsendesedtek, s politikai platformjuk változatlan fenntartásával most a munka felvétele mellett foglaltak állást: „Arra kérjük dolgozóinkat, hogy a munkástanács hosszas vita után komoly tanácskozáson, megfontoltan és felelőssége teljes tudatában hozott határozatát tegye magáévá, álljon munkába. A magyar nép élni akar, követeléseinkből nem engedünk. Nagy részük már teljesült... vannak lényeges pontok, melyek teljesítése már a jövő feladata. A nemzet azonban megmutatta erejét. Ez az erő az elkövetkező időben is elég lesz ahhoz, hogy jogos követeléseinket kiharcoljuk. Munkástanácsaink nem adták fel követeléseiket, sőt úgy érezzük, hogy a munka és a termelés még erősebbé teszi sorainkat, és megteremti követeléseink törvényes utón való kivívásának alapjait.”13S A követelések tehát változatlanok, de a megvalósításuk érdekében alkalmazott eszközök, és a hangnem mindenképpen megcsillapodott. Ebben nem elhanyagolható szerepet játszott azonban az a körülmény is, hogy november 19-én szovjet helyőrséget kapott Ózd, s a városparancsnok elrendelte a fegyverek beszolgáltatását, a felvonulási és gyülekezési, valamint a 24 órától 5 óráig terjedő kijárási tilalmat.136 Földvári funkcióba állítása természetesen nem volt mentes a zökkenőktől, s a megyei munkástanács újsütetű elnöke gyakorlatilag az első pillanattól kezdve a különböző politikai áramlatokhoz tartozó csoportok támadásának középpontjába került. Az ellen- forradalom polgári jobbszámya számára Földvári személye és a megyei munkástanács elnöksége csak addig volt fontos, amíg alternatívát jelentett a kormánnyal és a helyi vezetéssel szemben, amíg a megyei munkástanácsra hivatkozva tudtak fellépni céljaik 18 Levéltári Évkönyv III. 273
