Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Kun László: A szocialista konszolidáció első hetei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 1956. november 4-19
semmibe vevő eszközöktől sem idegenkedett, politikai céljainak realizálása érdekében. November 5-én hétfőn a DIMÁVAG munkásai — természetesen csak, vagy főként a miskolciak — megjelentek az üzemben, hogy megkezdjék a munkát. A munkástanácson belül két álláspont alakult ki. Az egyik álláspontot a munkástanács elnökhelyettese Turbók — aki Bogár távollétében az elnöki funkciót gyakorolta, — Pálmai József, a gyár igazgatója és a munkástanács higgadtabb - mérsékeltebb tagjai képviselték. Ezek több-kevesebb határozottsággal november 5-től a munka felvétele mellett foglaltak állást. A munkástanács vezetőségének másik csoportja elfogadta Bogár álláspontját, aki november 5-én reggel bejelentette, hogy amíg a megyei munkástanács küldöttsége vissza nem tér a tárgyalásokról, sztrájkoljanak,6 s sőt e csoport egyes tagjai kijelentették, hogy „amíg a szovjet csapatok itt vannak addig nem dolgoznak, inkább az erdőbe mennek ki.”66 Úgy tűnt, hogy a tanácskozáson Turbókék álláspontja kerekedik felül. Ekkor azonban a munkástanács egyik tagja kijelentette, hogy kevesen vannak, a munkástanács nem határozatképes, és a következő napon újra kell tárgyalni a kérdést.67 Ennek ellenére Turbókék kiadtak november 5-én egy — a munka felvételére vonatkozó — felhívást, amikorra azonban erre elszánták magukat, a munkások, akik órákon keresztül ott tébláboltak a határozatra várva, szétszéledtek. November 6-án a gyár kultúrtermében újra összeült a munkástanács és a munkások egy csoportja. Itt végül sikerült elfogadtatni egy határozatot a munka felvételéről. A termelés megszervezése azonban távolról sem volt egyszerű feladat. A munkástanács vereséget szenvedett jobboldala úgy kommentálta a határozatot az üzemben, hogy Turbókék az erőszaknak engedve mondják amit mondanak, nem kell komolyan venni őket, mások kezdték terjeszteni, hogy Turbók árulóvá lett.68 Az ideológiai eszközök mellett elővették a korábban már bevált módszert: a dolgozni kezdő munkásokat fiatal suhancok csavarokkal dobálták meg, fenyegették őket, így bár „a munkástanácsnak határozata volt a munka felvétetése, de az emberek nem akartak dolgozni, mert olyan hírek keringtek, hogy ha dolgoznak, megverik őket.”6 9 Mindennek ellenére 6-án a termelés nagy nehezen megindult, 7-én külső provokátorok jelentek meg az üzemben, a termelés leállt, 8-án azonban ismét sikerült beindítani. A DIMÁVAG vezetőit rendkívül aggasztotta az energiahiány, a gyár szénkészletének a leapadása. Ezért a DIMÁVAG munkástanács a 6-i gyűlés határozata értelmében felhívással fordult a bányászokhoz, hogy haladéktalanul kezdjék meg a munkát ,,ugy a kórházaink, közlekedésünk, mind a gyárainkban meginduló folyamatos munka érdekében”.70 Turbók és Székely részt vett a Borsodi Szénbányászati Tröszt központi munkás- tanácsának ülésén is, ahol felszólították a bányaüzemek munkástanács-elnökeit a szén- termelés fokozására. Küldetésük azonban kudarcba fulladt, a jelenlévő szélsőjobboldali demagógok árulónak nevezték és tettlegességgel fenyegették őket. A DIMÁVAG azonban a nehézségek és a politikai feszültségek ellenére is dolgozott, olyannyira, hogy amikor a gyár igazgatója november 10. körül egy üzemi gyűlésen kérte „tartsa fel a kezét aki nem ért egyet a munka felvételével, senki sem tartotta fel a kezét.”71 A DIMÁVAG munkástanács-vezetőinek sztrájkellenes állásfoglalását természetesen több tényező motiválta. Voltak akik kimondatlanul a kormány mellett foglaltak állást, amikor a munka felvételét szorgalmazták, voltak akik megijedtek tetteik következményeitől és igyekeztek valamit jóvátenni. A munkástanács egyes tagjainak nacionalista, szoyjetellenes beállítottsága is a munka felvétele melletti kiállásra késztetett. Ez utóbbi álláspont az egyik elnökhelyettes november 12-én elmondott felszólalásában érzékelhető a legtisztábban.: „Az ország súlyos gazdasági válság szélén áll, amely inflációval fenyeget bennünket. Vita helyett arra kell törekednünk, hogy a problémákat megoldjuk ... Ha 255
