Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Vargáné Zalán Irén †: A miskolci zenei élet kibontakozása a felszabadulás után
A hangversenyek tartása egyre nagyobb áldozatba és utánjárásba került. A miskolci szovjet katonai parancsnokság önzetlen zeneszeretetével és a város áldozatkészségével még tartottak hangversenyt 1945 novemberben és decemberben.31 De egyre több energiáti kellett minden hangversenyre fordítani. A kimerült kottatár felfrissítésére zeneanyagot kértek a Zeneművészeti Főiskola könyvtárából.32 A hangversenyek változatosabbá tételére vendégkarmestert hívtak, Komor Vilmost, az Operaház karnagyát.33 Könyörögtek a város polgármesterének a színház díjtalan átengedéséért, a vigalmi adó elengedéséért. A kultúradó terhére kértek 500 000 pengőt.34 A város utasította is a „főpénztárt a kért összeg kiutalására” és átengedte díjtalan használatra a színházat.35 De 1946. januárjában már 1 millió pengőt kellett a 425. lap 3. tételszáma alatt újból folyósíttatni36 és a mind égetőbbé váló anyagi gondok szép lassan megölték az oly sok reménnyel induló terveket. A pénz egyre súlyosabb elértéktelenedése nem tette lehetővé a további hangversenyek tartását. Régi miskolci gyakorlat szerint, amikor már nem lehetett anyagi erővel bírni nagy zenekari hangversenyek előadását, hogy a folytonosság látszatát még egy ideig megőrizzék, kamaraegyüttest alakítottak a Miskolci Filharmonikus Zenekar Kamaraegyüttese címen. Gránát József-Finta Elemér—Szendy Lajos-Névely József összeállításban. Ez az együttes a budapesti rádióban is szerepelt.3 7 Számos más alkalommal más zenekari tagok és nagy kamarazene-gyakorlattal bíró muzsikusok bevonásával még „propagandahangversenyeket” rendeztek a megyeházán, miután az volt ennek az időszaknak a „hangversenyterme”, párttaggyűléseken szerepeltek, kommunista és szociáldemokrata párttaggyűléseken egyaránt. De a Filharmonikus Zenekar, vagy hivatalos nevén Miskolc thj. város Zene és Dalegyesülete nem bírt többet életre kelni. A forint bevezetése után még újból kísérleteztek a működéssel, de a bármely helyre nyújtott beadványok eredmény nélkül jártak. 1947 januárjában még 2000 forint iránti kérést nyújtottak be a városhoz, hogy végképp kimerült kottatárukat némiképp felújítsák, válasz már nem is jött. Levelek, kérések mentek a Magyar Rádióhoz szereplési lehetőségért, a „pártvezetőségeknek”, mindhiába.35’ 39’ 40 Anyagi alap hiányában semmilyen társulás nem tarthatja fenn magát. 1950-ben a városban működő egyesületek működését felülvizsgálták. Az egyesület titkára felszólítást kapott a városi hatósági biztostól, hogy a rendelkezésére álló feljegyzésekkel, pénztár- könyvvel a hatósági biztos szolgálati helyén — a városházán — jelenjék meg. A vizsgálat megállapította, hogy az egyesület működését engedély nélkül szüneteltette (így!), mindezek után a BM II. 10 318/2 IV. 3.sz. határozata értelmében az egyesületet feloszlatta 41 Ezzel véget ért a felszabadulás utáni zenei élet kibontakozásának egyik művészi igényekkel induló, s azokat, ameddig anyagi lehetőségei bírták, teljesítő zenekari fejezete. A Miskolci Filharmonikus Zenekar, vagy, ahogyan alapszabályában nevezte magát: Miskolc thj. város Zene és Dal Egyesülete átadta helyét a Városi Alkalmazottak Országos Szövetsége (VAOSZ) zenekarának, amely csaknem ugyanilyen erőfeszítésekkel próbálta magát fenntartani, csak éppen nem ilyen művészi színvonalon. A filharmonikus zenekar megszűnése több okból sajnálatos: Miskolc város zenei élete már a felszabadulás után szép ívű fejlődést érhetett volna el, ami a város közönségének zenei nevelése szempontjából nem közömbös, de sajnálatos azért is, mert miközben ezt a társulást megölte a pénztelenség, gyengébb, más szervezetek által tartott együttesek keletkeztek és fennmaradtak. Megismerve azt a küzdelmet, amit közvetlenül a felszabadulás után ez a zenekar folytatott, nagyon elfogultnak és disszonánsnak tűnik az az újságcikk, amely 1946-ban 228
