Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Vargáné Zalán Irén †: A miskolci zenei élet kibontakozása a felszabadulás után
A Zeneiskola iránti megbecsülésre utalnak azok a törekvések, amelyek arra irányultak, hogy az intézményt középfokúvá szervezzék. A szándék a főhatóságnál nem talált megértésre, s egyelőre az aktára az „intézkedést nem igényel” sajnálatos megjegyzés került, de a kérdés tovább foglalkoztatta a vezetést, s 1947-ben az előző sikertelenség ellenére ismét visszatértek erre a problémára.10 A Kisgyűlés javaslata szerint a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot kérték, hogy a Hubay Jenőről elnevezett Miskolc városi zeneiskolát fejlesszék zenekonzervatóriummá. A cél megvalósítása érdekében Miskolc thj. város közönsége felajánlotta az intézet számára a szükséges helyiségeket, és a dologi kiadások fedezését. Vállalták a tanári kar létszámának 8—10 főre emelését és megokolá- sukban kiemelték, hogy a zenekonzervatórium nagyban emelné a város kulturális életét, amelynek egyik fő tényezője eddig is a zeneiskola volt. Az általános műveltség emelésében is fontos lenne a konzervatórium létesítése — írták —, amely kulturális téren hozná meg a hasznát. E kéréssel Miskolc túl korán jelentkezett, mert az állami rendelkezések ezt az iskolatípust csak 1950-ben hozták létre. A városi vezetés nemcsak a zenei oktatás tárgyi, személyi feltételeinek megteremtésén fáradozott, nemcsak magasabb típusú zenei intézmény felállításáért küzdött, hanem bölcs és előrelátó tudott lenni a túlzó, elhamarkodott javaslatok elhárításában is. Ilyen volt az az indítvány, amely arra kérte a város vezetését, hogy a zeneiskola nagytermét, „amely fölösleges a tanításhoz — és a zeneoktatáshoz”, engedje át a kamaraszínház céljára. A javaslatot a törvényhatóság egyik ügybuzgó színész tagja tette, de cserencsére nem valósult meg. A határozat, amelyet a javaslatra adtak, világosan és félreérthetetlenül kimondta: „A nagyterem rendelkezésre bocsátását színházi célra nem javasolják, mert az iskolai érdekek sérelme nélkül nem köthető le színházi használatra.”11 A kulturális élet támogatására utalnak azok az intézkedések, amelyek az új kulturális egyesületek működését segítették. A magyar—szovjet barátság ápolására, a szovjet nép és a szovjet művészet megismerésére már a kezdeti időkben létrejött a Magyar—Szovjet Baráti Társaság. A társaság által rendezett kulturális alkalmak zenei szempontból lehetőséget nyújtottak a miskolci művészeknek szereplésre, új közönség megnyerésére. Meg kell jegyeznünk, hogy Miskolcon az orosz művészet nagyjainak alkotásai sohasem voltak ismeretlenek. Még a háború alatt is hangzottak el Muszorgszkij-művek és Csajkovszkij-szimfóniák, sőt a kamarazenében az Arenszky trió úgyszólván repertoárdarabnak számított. Ezúttal azonban sokkal többről volt szó. A zeneművészet óriása, Bartók iránti tiszteletre vall, hogy az emlékére felállítandó budapesti szoborhoz a város is hozzájárult.12 A Dolgozók Kulturális Szövetsége volt hivatott tömöríteni valamennyi, a kultúrában érdekelt szervet. Az akkori lakáskörülmények között a helyiség biztosítása nem tartozott a könnyű feladatok közé. A város költségvetési ellátmányt is biztosított számára.13 Hasonlóképpen a zene és ének iránti támogatókészségre vall, hogy a Munkásdal- egyletek Szövetsége Északi Területének támogatására is megfelelő összegű segélyt szavaztak meg: „Méltányolva azt a komoly feladatot, amely a munkáskultúra ápolását és terjesztését teljesiteni hivatott.”14 222
