Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Vargáné Zalán Irén †: A miskolci zenei élet kibontakozása a felszabadulás után
a Vasgyárban. Az ország legjobb vidéki férfikarának elismert Vasas Dalárda Gránát József vezetésével, a Jószerencse Dal és Önképzőkör, amelyet sokáig Nagy Ferenc vezetett és a Tiszti Dalegylet, amelyet Szilágyi Levente mérnök, de kitűnő zenész dirigált. Ez is országos hírű együttes volt. Most tehát, amikor közigazgatásilag egyesült ez a település is Miskolccal, — a kulturális élet fejlődésére nagy lehetőségek nyílhattak volna. Egyelőre nem így történt. A várost körülvevő települések tovább élték megszokott életüket. Ámbár az sem tagadható, hogy a sodró események más feladatok megoldását kívánták. A városnak már alapításától, 1901-től kedvelt és becsült intézménye volt a Zeneiskola, amelyre a mindenkori vezetés joggal volt büszke. Kitűnő tanárai munkássága révén híre messze terjedt, nemcsak az ország határain belül, hanem azon túl is. Tanulói létszámát tekintve az ország legnépesebb vidéki zeneiskolája volt. Ez intézmény iránti megbecsülést mi sem mutatja jobban, minthogy a kultúrára fordított támogatásokból a legnagyobb arányban részesedett. A város egyébként a kultúra támogatásával kapcsolatban elég szűkmarkú volt, mégis 1927-ben Miskolcon épült fel az ország legszebb vidéki zeneiskolája, 1 millió pengőért, sőt még nagy teljesítményű orgonát is építettek hangversenytermében. A felszabadulás után is azonnal gondja volt a városnak az intézményre. Erre szükség is volt. A háború a szép neo-barokk épületet erősen megrongálta. Ablakai törötten, vakon ásítottak, a teteje beszakadt, hangversenyek helyett csak a szél muzsikált benne. Az egész energiahálózata tönkrement, a villanyvezetéke és a fűtéshálózata is. Berendezését széthordták, sem székek, sem hangszerek nem maradtak benne. Tanárai közül is csak Rákos Arnold, az igazgató, felesége Palkó Kornélia és Hollósy Kornél helyettes igazgató maradt Miskolcon. A nagy hírű, Európa nagyvárosaiban hangversenyező, Miskolcnak oly sok dicsőséget szerző Haydu István csellóművészt hosszabb eljárás után igazolták. A Törvényhatósági Bizottság számos rendelkezése bizonyítja, mennyi anyagi áldozatba és gondba került az intézet helyrehozatala. A helyreállítás nagy munkáiban másutt is szükség volt a munkáskézre, anyagokra, palára, üvegre, így érthető, hogy elég sokáig elhúzódott a felújítás. Még 1947-ben is süketen hallgatott az orgona, a város nem tudott 8000 forintot kiutalni a javításra. Miután az intézmény más hangszerrel sem rendelkezett, a hangversenyeket hangszerek híján még nem lehetett az épületben tartani. A tanárok a lakásukon tanítottak.5 A városi vezetés igyekezett a személyi feltételeket is megteremteni. Elsőként hegedűtanári állást szerveztek, mert az intézet igazgatója 1937-től kettős munkakört látott el, az igazgatást és a hegedű tanítást. Hozzájárult a Törvényhatóság ének-és zongoratanári állás szervezéséhez, és az igazgató kérésére 1947—48-ban fúvós tanszakot is hoztak létre.6 A Zeneiskola 1901-ben hozott alapszabályai szerint az intézet mellett Zenedei Felügyelő Bizottság működött, amely hivatott volt az intézet anyagi és művészi fejlődését ellenőrizni, javaslatokat tenni a város vezetésének. Tagjai a zenét jól értő, vagy legalább szerető polgárokból álltak. Az első intézkedések között szerepelt a Zeneiskolai Bizottság létrehozása 10 taggal: Becht József, Kerner Antal, Kiss Dénes, dr. Kiss Kálmán, Kolláth Gyula, Novotni Zoltán, Pléh Sándor, Rákos Arnold, Sváb Ferenc, Zatskó Gyula.7 A zenei élet támogatását kívánták szolgálni azzal, hogy a filmszínházakra 5% kultúradót vetettek ki. Megokolásként a jegyzőkönyv „a város elhanyagolt zenekultúrájának segítését” jelölte meg.8 Ezt a jó szándékú, s minden bizonnyal eredményes intézkedést azonban a Belügyminisztérium 1946-ban küldött leiratában a városi vezetéssel visszavonatta.9 221
