Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Bársony István: Adalékok a Szabolcs megyéből Abaúj, Borsod és Zemplén megyékbe irányuló jobbágymigráció kérdéséhez a XVIII. század első évtizedeiből
ADALÉKOK A SZABOLCS MEGYÉBŐL ABAÜJ, BORSOD ÉS ZEMPLÉN MEGYÉKBE IRÁNYULÓ JOBBÁGYMIGRÁCIÓ KÉRDÉSÉHEZ A XVIII. SZÁZAD ELSŐ ÉVTIZEDEIBŐL BÁRSONY ISTVÁN A XVII—XVIII. század fordulójához közelítve egyre érezhetőbben rajzolódik ki számos lényeges változás előjele az ország történelmében. Sok kérdés nyitott még: milyen lesz a politikai hatalom formája és gyakorlata; hogyan alakulnak a földbirtokviszonyok; hogyan változik, módosul az uralkodóház és a magyar rendek kapcsolata; a kialakuló új viszonyok mennyiben biztosítanak új gazdasági lehetőséget; milyen lesz a jobbágyság helyzete a XVIII. századi Magyarországon stb.? A XVII. század végére döntően lezárulnak a török kiűzésének harcai. A tényt sok vonatkozásban fordulópontnak is tekinthetjük, mivel az országos elszegényedés, pusztulás, népességcsökkenés tendenciáit felváltják a megállapodás, a népesség megerősödésének és számszerű növekedésének tendenciái.1 A tanulmány címének megfelelően figyelmünket a jobbágymigráció helyzetének vizsgálatára fordítjuk, ez azonban — legalább — két oknál fogva elválaszthatatlan a jelzett kor népességviszonyainak érintésétől. Az egyik: az ország népességének pusztulását történetírásunk nem ítéli meg egységesen. A közelmúlt demográfiai kutatásainak egyik lényeges eredménye éppen az volt, hogy felhívta a figyelmet erre a tényre, s amely szerint a török kiűzése idején lényegesen nagyobb népességgel kell számolnunk, mint azt eddig tettük.2 A források számának kiszélesítésében és értelmezésükben kellett ehhez számottevően előrelépni. A vizsgálatokat a népességviszonyokat illetően azonban ma még nemigen lehet megbízható részletességgel elvégezni az egész országra vonatkozóan, ezért megnő azoknak a kutatásoknak a jelentősége, amelyek egy szűkebb területre vonatkozóan (pl. megye) juthatnak megfelelően alátámasztott eredményekhez e téren. A másik ok, amelyik elengedhetetlenül a népességviszonyokra tereli a figyelmet a parasztság helyzetének felvázolásához: az ország rendkívül eltérő népsűrűségi viszonyai. Az adatokat csak hozzávetőlegesnek tekintve, a volt királyi Magyarországon Sopron (37,7 km2/fő) és Máramaros (5,2) megye, az egykori hódoltsági területen pedig Esztergom(21,5)és Békés (2,7) megye jelölheti a két szélső értéket.3 Végső soron három tényezőnek tulajdonítunk igen lényeges szerepet a XVII. század nyolcvanas éveitől országosan kibontakozó jobbágyköltözésekben, szökésekben. Az első az előzőekben említett rendkívül eltérő népsűrűségi viszonyok az országban. Ehhez járul még az, hogy a nagyobb népsűrűségű, felduzzadt népességű megyék mezőgazdaságilag hasznosítható területe általában is kisebb, mint a Duna—Tisza közén, vagy a Tiszántúlon levő megyéké, az ellentét az 1680—90-es években a volt hódoltsági területek pusztulása következtében még nagyobb! Az említett területek, de a dunántúl nagy része is jelentős vonzóerővel bírt az északi és nyugati megyék parasztsága számára: földet, megélhetést, kisebb terheket ígérve! A háborús viszonyok megszűnésével — más, még részlete2* 19
