Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Bársony István: Adalékok a Szabolcs megyéből Abaúj, Borsod és Zemplén megyékbe irányuló jobbágymigráció kérdéséhez a XVIII. század első évtizedeiből
zendő tényezők egyidejű hatásával szinkronban — szinte önmagától megindult a népesség-kiegyenlítődés hosszú, több évtizedes folyamata. Szinte állandónak mondható ekkor, hogy egy-egy vidék lakóinak kisebb-nagyobb része szinte állandó mozgásban van. Pest megyei példák igazolhatják, hogy egy-egy falu népességének csökkenése, vagy teljes „eltűnése” nem jelenti, hogy a hiányzó lakosok mind elpusztultak volna. Nagy részük csak elmenekült, s ha módja nyílott rá, visszatért korábbi lakóhelyére.4 Megítélésünk szerint ezek lehettek a népmozgás első, ugyanakkor, a viszonylag legrövidebb utat megtevő, s a legkevésbé új viszonyok közé került résztvevői! A második tényezőt a földbirtokviszonyok kialakulatlanságában látjuk. Közismert, hogy a bécsi udvar fegyverrel szerzett területnek tekintette az országot, s az általunk vizsgált időszakban szinte végig működött az ún. újszerzeményi bizottság, amely a birtokok sorsáról volt hivatva dönteni — különböző okok miatt nem sok sikerrel5. A földesúri szervezet kiépítettségének hiánya a korábban már említett gazdasági természetű előnyökön túl a személyi szabadság bizonyos elemei elnyerésének a lehetőségét is magában hordozta. Egy-egy birtok tulajdonképpeni értékét azonban önmagában nagysága, kiteijedése, fekvése nem szabta meg, ehhez elengedhetetlenül szükséges volt a munkaerőt és szolgáltatásokat jelentő jobbágyokkal benépesíteni. Az új birtokosok, de az államhatalom is kedvezményeket biztosítva igyekszik adózóinak számát gyarapítani. A kedvezményeknek kétségtelenül jelentős szerepük van a paraszti migráció kibontakozásában és fenntartásában. Lényegesnek tartjuk azonban annak megjegyzését, hogy a paraszti költözést illetően a földesúr-jobbágy ellentét más vonatkozásban földesurak, olykor akár megyék közötti ellentét formáját is ölthette. A jobbágyság egy része előtt olyan lehetőség állott, amelyet feltétlenül ki kellett használnia helyzete javítása érdekében. A harmadik lényeges elemet a szabadköltöző jobbágyság különböző új rétegeinek megjelenése jelentette. Ahogyan Varga János kutatásai bebizonyították, az 1660—70-es évekkel kezdődő mintegy fél évszázadban az e típusba tartozó parasztok száma ugrásszerűen megduzzad.6 Ekkorra a szabadköltöző réteg kialakulása azonban több évtizedes múltra tekintett vissza, két réteg helyzete pedig alapjaiban tér el a korábbi örökös jobbágyokétól: az egykori hajdúk-végvári katonáké, illetve a külföldieké. A paraszti társadalom jogi egységességének megbomlása tágította a keretet a jobbágyság számára, sokrétűvé téve a XVII—XVIII. századforduló parasztságának jogi differenciálódását. Különböző keretek és formák között megmozdul az ország jobbágynépessége, s az előzőekben jelzett lehetőségeket kihasználva Somogytól, Baranyától Abaújig szinte nincs olyan település, amelynek lakói között hosszabb-rövidebb időre ne tűnnének fel advenák, jövevények, szabadon költözöttek vagy éppen szököttek; esetleg korábbi lakóhelyükre visszetérő elemek. Volt hová telepedni, s mint már utaltunk rá, a földesurak kedvezményekkel hívták a birtokukra szállókat. Az a költözési, telepítési, szökési folyamat, amely Magyarországon évtizedekig tartott, több kisebb-nagyobb szakaszra osztható, s a szakaszok megyénként mutathatnak időbeli eltéréseket. Pest megyében például három, egymástól elkülöníthető időszakasz mutatható ki a XVIII. század elejéig.7 Heves megyében az 1687 és 1790 közötti valamivel több mint 100 évet két részre bontja Soós Imre, amikor 1734-ig a spontán jobbágyvándorlásról, 1734 és 1790 között pedig a szervezett földesúri telepítésről ír.8 E nagyfokú jobbágymigráció kibontakozását kétségtelen megkönnyítette, hogy az általunk vizsgált időben — egészen 1715-ig — nincs a szabadköltözést az egész országra kiterjedő érvénnyel szabályozó rendelkezés, törvény. Az 1608 óta az egyes megyék hatáskörébe tartozó jobbágyszabadságolási eljárás szabályozása9 érvényét tekintve nem halad túl a megye határán, vagy csak esetenként. Ennek alapvetően az az oka, hogy a földesurak 20
