Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Vass Tibor: A vas- és fémmunkások szakszervezetének létrejötte Ózdon, 1913-1918
60 százalékos bérkövetelést terjesztett a gyárak vezetői elé, s annak teljesítésére 48 órás határidőt szabtak.11 Miután a gyárvezetők a követelést visszautasították, július 26-án délelőtt mindhárom gyárban beszüntették a munkát.12 Az ózdi Vasolvasztóknál 28 művezető és előmunkás, 319 szakmunkás hagyta abba a munkát,13 míg a Vas- és Acélgyárban 2364 férfi és 130 nő.14 A sztrájk miatt a kohóknál 313, a régi gyárnál 1206 munkanap esett ki a termelésből. A bérkövetelést a katonai parancsnok javaslatára végül a panaszbizottság elé utalták és ekkor a munkások a munkát még aznap éjjel felvették.15 Még 4—5 nap telt el, mire a kohóknál és ezzel kapcsolatban a többi üzemeknél is normális üzemre kerülhetett sor.16 Az akkori ózdi állapotokra jellemző a következő levél, melyet keresetlen szavakkal az egyik ózdi munkás küldött a Vas- és Fémmunkások Lapja szerkesztőjének: „Mélyen tisztelt Vanczák szaktárs! Értesíteni akarom, hogy micsoda változások történtek Ózdon, amióta a szervezetben vagyunk. A fekete táblák most tiszták a büntetésektől és milyen öröm ez az olyan embernek, aki tudja, hogy milyen sűrűn voltak azok tele Írva azelőtt. Ezen kívül hol van az a brutális bánásmód, mely alatt annyit szenvedtünk szégyenkezve? A mérnökök most a művezetőkkel együtt úgy járnak, mintha megnémultak volna. Bennem csak úgy ugrál a szív örömömben, mert 24 év óta ugyancsak megtanultam az ózdi gyárban, hogy hol lakik az isten. Nincs annyi papír, amely elegendő lenne a panaszaim leírására, mert nálunk azelőtt egy-egy visszafelelt szóért 10-20 Korona birság, ledegradálás járt, ha százszor igaza is volt a munkásnak. Az igaz ember hiába várta az előmenetelét, nem lett abból itt semmi. Ösztönszerüleg éreztem csak és mondtam is sokszor, hogy lesz még olyan törvény, amely a durvaságnak és gorombáskodásnak becsukja az ajtót, s ime, ez megjött a szervezkedéssel, beteljesült a szavam. Éljen a sajtónk, meg azok az öntudatos munkatársak, kik bennünket az igazság útjára vezettek. Bárcsak mindenki megértené itt, mint én, hogy mit ér nekünk a szervezet, a szövetség. Sajnos azonban, vannak emberek, akiknek az ember hiába beszél, és akik azt hiszik, hogy már nem kell tovább semmit sem tenniök, ha már 3 hónapi járulékot befizettek. Pedig még mennyi minden van hátra, amit csak tanulással, olvasással, és az egyleti élet ápolásával tudunk magunknak megszerezni. Volt olyan esetem, hogy egyik szaktársnak odanyujtottam a szaklapot, de az visszahúzta a kezét azzal, hogy neki nem lap kell, hanem pénz. Nagyon butának találtam ezt, de hát tudom én, hogy azért volt itt annyi baj, mert mindnyájan ilyenek voltunk. Most azonban másképpen lesz. Kérem Vanczák szaktársat, ne vegye rossz néven, ha valamit nem írtam volna jól, de én tótnyelvü vagyok, ezt azonban mégis meg akartam imi. Szaktársi tisztelettel: K. György”.17 Az 1918. januári tömegsztrájk Már három és fél esztendeje tartott a világháború, amikor reménykedéssel fogadták hazánkban is az 1918-as esztendőt. Ekkor már létezett a fiatal szovjet állam, amely szakított a háborúval. Ezért a közvélemény Európa-szerte hatalmas érdeklődést tanúsított a Szovjet-Oroszországgal Breszt-Litovszkban folyó tárgyalások iránt.18 Itt már két ellentétes világrend csapott össze. A munkások és a parasztok szovjet állama igazságos, hadisarc és területi hódítás nélküli békét követelt, míg a másik oldalon lévő tőkés- földesúri államok — a császári Németország és a habsburgi Ausztria-Magyarország — imperialista hódító háborújukat akarták tovább folytatni. Ezt a kardcsörtető politikát általános felháborodás fogadta úgy Németországban, mint Ausztria-Magyarországon. Világossá vált, hogy kik akadályozzák a béke megkötését. Nem meglepő, hogy Németországban és az egész Monarchia területén sztrájkmozgalmak kezdődtek. És ezek a sztrájkok már politikai 185
