Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)

Lénárt Béla: A Hejőcsabai Cement- és Mészmű története, 1890-1976

A HEJŐCSABAI CEMENT- ÉS MÉSZMÜ TÖRTÉNETE, 1890-1976

LÉNÁRT BÉLA

„Hazánk felszabadulásának alkalmából szombaton munkásnagygyűlésen avatták fel a negyedik ötéves terv egyik legjelentősebb építőanyag-ipari alkotását, a Cement- és Mészművek Hejőcsabai Gyárát. .olvashatjuk a Magyar Hírlap 1976. ápr. 4-i számában . . . „Az ünnepi beszédet követően Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter adta át rendeltetésének a hejőcsabai cementgyárat, amelyet az üzem kollektívája nevében Szabó István, a gyár igazgatója vett át . . -”1

Történeti előzmények

1890. aug. 24-én Weiszkopf Adolf miskolci vállalkozó kőfejtőtelep nyitására nyert engedélyt a munkácsi görögkatolikus püspökség tulajdonában levő, a görömbölypusztai— tapolczai ún. „Várhegy” alatti területen.2

Mi történt e 86 esztendő alatt? Hogyan vált az alig néhány főt dolgoztató, manufakturális jellegű kőbánya kiindulópontjává a hejőcsabai mész- és cementtermelésnek?

Erre igyekszünk választ adni üzemtörténeti leírásunkban, s röviden vázolni a tapolcai mészkőbánya, a hejőcsabai körkemencés mészüzem, majd az új telephelyen felépülő cementgyár történetét.

Weiskopf ipari tevékenysége (1890-1911)

Weiskopf Adolf 1890 augusztusában a tapolcai Várhegyen megnyitotta kőbányáját. A bányanyitást több szempont indokolta:

a) Geológiai adottságok:

A Bükk hegység túlnyomórészt triász-kori mészkő, dolomit felépítésű. A hegyvidék egyik legfontosabb ipari nyersanyaga a mészkő. Bár a várhegyi bánya adottságai nem voltak túlságosan előnyösek — (ui. a felfakadó tapolcai melegvizek üregeket oldottak ki, melyek agyagos-földes kitöltődéssel teltek meg, s ezek hátrányosan befolyásolták a tiszta mészkő kitermelését) — a Miskolchoz való közelség kiegyenlítette e hátrányt.3

b) Földrajzi fekvés:

A kőbánya közvetlenül Tapolca-fürdőtől ÉNy-ra fekszik, közút vezetett Hejőcsabára, Miskolcra (előző kb. 4, az utóbbi kb. 6 km), így a szállítás megoldottnak látszott. Tekintettel arra, hogy a MÁV ekkor már szárnyonalat épített a Tiszai rakodó-pályaudvar és az állami Diósgyőr-Vasgyár között, mely a bányától mintegy 4,5 km-re húzódott, kézenfekvő volt a gondolat, hogy a vasúti szállítás is megoldható egy rakodórámpa megépítésével.

133