Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Nemesik Pál: Balyó József Tapasztalati gyüjteménye Iványiból, 1845-1877
hogy alig voltt végtére, aki az meghaltakat nyugvó helyekre ki kísérjék, vagy az árváknak gondjokat viseljék, és a mint az egyházak lelkészei új esztendő napján kiadták, a kholerába vagy járványba el haltak száma az összes Magyar országon több mint 200000,re ment .. . még egy másik tsapás, a Tífusz vagy hideglelésbe is sokan elhullottak az emberek közzül,89 mert mondhatom, hogy annyi hideglelőss ember, mint ez év nyarán volt, még egyszer életembe nem tudok”. A nagy járványról terjedelmes versben is beszámol, melyből részletet közlök a szerző versírói tevékenységét bemutató résznél. Balyó József ideológiája Ha nem is választanám külön a Balyó József ideológiájára utaló megnyilatkozásokat, az eddigiek során érintett témák már sokat elárultak abból. Református családban, református gyülekezetben, egyházi iskolában szerezte meg alapműveltségét, református lelkészek és tanítók formálták hitéletét. Frazeológiája elsősorban lelkipásztorától hallott igemagyarázatok fogalomrendszerére épül. A tőle átvett ideológiai tartalom némileg folklorizálódott formában fogalmazódik újjá. Ideológiájának kifejeződése, hitének megvallása ettől a forrástól és formától nem tér el. Lássunk erre néhány idevágó példát, amely tartalmában és formájában egyaránt eligazít a kor emberének hitvilágában, vallásgyakorlatában. Az 1858. évi tűzvész után ezt írja: „Csuda e hát ilyenkor, ha a halandó meg reszket, tsuda e hát ilyenkor, ha ősze kultsoltt kezekkel és köny hullató szemekkel kiáltt ég fele Istenéhez! De ha az úrnak így tetszett, Felölünk ez végeztetett, Tűrni kell e tsapást békén, Melyet a sors reánk mérvén, Tudván, ha isten ver vagy áld, Javunkra szolgáltt egy aránt.” Sohasem lázad, nem méltatlankodik, megadóan fogadja a csapásokat. Minden esetben az eleve elrendelés tana fogalmazódik meg gondolataiban a hétköznapi eseményekre kivetítve, alkalmazva. 1858-ban isteni beavatkozással magyarázza az időjárás kedvező alakulását is: „íme Isten megelégelte a csapás», parantsoltt az ég fellegeinek, hogy gyűljenek öszve és az el szomjazott száraz föld színére kövér essőket és harmatokat tsepegtessenek, mi úgy is lett”. A sok megpróbáltatás ellenére is szilárd hittel vallja: „Szűnjön ajkainknak jaj szava, Isten mit el vett vissz'adhatja”. Ha a sorsuk jobbra fordul, mint 1859-ben is, egy-egy bibliai textussal, egy módosított „ároni áldással” adja hírül örömét: „ím, meg elégelte Isten a szükséget, Felénk fordítá az ő orczájának édes világosságát”. 1861-ben a jó termésért versben mond köszönetét „Áldás» szórt barázdáinkra, Hálánk hát ne lankadjon, Hanem isten elé imánk Gyors szárnyakon csatannyon”. Az 1862. évi marhavészről, miután reális képet fest a járvány sújtotta területről, úgy ír, hogy megmenekülésük oka az isteni gondviselés. Nyoma sincs az események kommentálásánál a természettudományos világképnek: „Mink voltunk olyan szerentsétől illetet egyének, melyek ezen mélyen szivre szegző csapás» nem éreztük, szóval elkerültük, melyért Istennek legyen hála, e rólunk el fordítót és velünk nem éreztetet csapásért, azoknak is pedig tőle kérem a visza térítendő kárt, akik ez esemény miatt leikökbe, szivökbe mély elkeseredést éreznek”. 87
