Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Galuska Imre: Egy gazdálkodási ág a XIX. században a kesznyéteni református egyházközségben
Elhullások, eladások után 1860-ra csak egy tehén maradt, melynek szaporulatával 1861-ben az állomány 2, 1862-ben 3 darab lett. Ez évben „Tóth István, kötvény szerinti tartozását, egy borjút megadott” ezzel az állomány négy számos állatra emelkedett. 1863-ban „id. Szabó József kegyes indulatból ajándékozott egy 2 éves üszőt.” Ebben a mind a mai napig emlékezetes száraz esztendőben 6 darabból állott az eklézsia jószágállománya, míg aztán egy elhullott, öt eladódott. 1866: „Topa Gáspár vallásos kegyeletből ajándékozott egy üsző borjút.” Az utolsó ajándékos év 1878. Ekkor „öreg Szabó János adományozott egy 2 éves üszőt”. Mellé H. Oláh Istvántól vett a kurátor egy ugyanilyen korút, így az előző évről maradt egy tehénnel és egy kétéves bikabotjúval 4 volt az egyházközség jószágainak a száma. Az ajándék üszőt még ugyanebben az évben eladta a kurátor 40 forintért Flóhr Ignácnak. - Egyszer a sor úgy hozta, hogy az egyház nem megajándékozott, hanem megajándékozó lett. Az egyház ajándéka tanítójának 1868-ban „Tanító Ur, ama szerencsétlen tüzeset által tetemesen károsulván — enyhítésül a ns egyháztanács által egy tehénnel megajándékoztatott”. A gondnoki számadás szűkszavú adatát a presbiteri gyűlések jegyzőkönyve egészíti ki körülményesen: November 22-én, az egyháztanács ülésén „Id. Tóth Ferenc egyházgondnok ur részvéttel hozta fel ezen év október hó 22-én esteli 7 órakor a tanítói kertben kiütött tűzvész okozta azon szerencsétlenséget, mely alkalommal Tanító ur istállója megégvén, a legnagyobb eró'feszités mellett is 3 fejó's tehenét s két borjut meg menteni nem lehetett. Előtünteté egyszersmind, hogy ha ily kárvallott idegen felebarátaink hozzánk eljönnek megkeresésükkel: készek vagyunk azoknak sérelmeiket segedelmünkkel enyhíteni, —’ ennek folytán tévé kérdésbe, ha vallyon hűséges és közszeretetü — ’s ezen tüzeset által érzékenyen sújtott 18 éves hivatalnokot, iskolatanitóját, - nem kívánná é a nemes egyházi eló'ljáróság, egy, az egyháznak is csak díszére váló segéllyel megvigasztalni? ... Gondnok urnák ezen eló'terjesztése ellen visszahatólag az egyházi eló'ljáróság egy tagja is szót nem emelvén, sőt igen is helyesnek találván, egyetértó'leg elhatároztatott: mi szerént a ns Egyháztanács Tanító Urnák a már régóta kebelébeni hivataloskodása alatt tanúsított hűségét méltányolván, ily szomoritó szerencsétlenségei között egy szép és értékes tehénnel ajándékozza meg, és egyúttal megbízza és fölhatalmazza gondnok urat, hogy mielőtt e végzés felől valami tudomása is lehetne Tanító Urnák, az egyház nevében szívesen nyújtott ajándékot - részire - a legközelebbi alkalommal át szolgáltassa.” A régi tüzelős ólak korában nem volt ritka az ilyen szerencsétlenség. Éppen az idézett jegyzőkönyvben szereplő id. Tóth Ferenc kurátor is hasonló nagy tűzkárt szenvedett. A firól-fira maradt emlékezet szerint, az égő vagy a már csak parázsló, hamvadó tűzre, melyet az ól piacán négy tégla közé szoktak volt rakni, a játékos kiscsikó ráhúzta a pokrócot, s mire a szolga valahonnan, talán éppen ólazásból hazajött, a füst az ólbeli marhát mind lefojtotta, csupán egy kakas maradt meg, s leégett maga az ól is. Újobbkor i ajándékmarhák Olyan eset is adódott, mikor valaki adott is meg nem is, de ez már a közelebbi múltban történvén, nincs kapcsolatban az eklézsia jószágtartásával. A kesznyéteni egyház presbitériumának az 1929. december 29-i gyűléséről felvett jegyzőkönyve beszéli, „hogy Lovász Sámuelné, tiszaszederkényi lakos azt az ajánlatot tette, hogy menyével per tárgyát képező 5 db fehér tehenet, illetve ezek értékének felét a kesznyéteni, — felét a tiszaszederkényi egyház részére adja, ha nevezett egyházak a per további folytatását 56
