Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Takács Béla: A sárospataki diáktűzoltóság története a XVIII-XIX. században
összeütközések ne jöjjenek létre, a két egylet parancsnoksága között előzetes megállapodások létesítendők, melyek az egylet elnökének, s ha az szükségesnek látja, általa a köziskolai széknek megerősítés végett beterjesztendők. Más tekintetben az együttműködés és társas élet lévén a cél, a szívélyes viszony fenntartása legyen irányadó.” Szünidei bizottság nincs, ez alatt a szereket a főiskolai háznagy kezelésére kell bízni.59 Az új alapszabály a rend és fegyelem megkövetelésében semmiben sem marad el a régi mögött. Rövidebb ugyan — 30 §-ból áll —, de a lényeget pontosan tartalmazza. Érdekes módon a korábbival szemben sokkal nagyobb hatáskört biztosít az ifjúsági parancsnoknak. Úgyszólván az egész egylet ügyét ő intézi, az elnöki tisztség szinte tiszteletbeli állássá vált. A polgári egylettől való függetlenítés okát nem tudjuk, valószínűleg rossz tapasztalatok miatt önállósította magát az ifjúság. Az átalakított alapszabályzat sem tudta megakadályozni a tűzoltóegylet másodszori széthullását. Az 1889—90. iskolai évben nem alakult meg az egylet. „Ami annál kellemetlenebbül érintette a tanári kart — olvassuk az értesítőben — mert a tűzoltóegylet felszerelésére főiskolánk annak idején százakat áldozott, s mert a szakszerű tűzoltás amellett, hogy a fiatalság emberbaráti kötelessége, a test fejlődésének is hatalmas eszköze.” Noha a „százakat” csak kölcsön kapta az ifjúság, és ezt a pénzt visszafizette a kollégiumnak, ettől függetlenül nagy szükség lett volna a diáktűzoltóság közreműködésére. Két alkalommal ütött ki tűz Patakon, egyszer a Hécén, egyszer pedig a szomszédos Józseffalván. A főiskola ócska bútorokkal segítette a károsultakat. A használatlanul heverő felszerelésekkel az a komikusnak nevezhető dolog történt, hogy a gazdasági választmány a tűzoltó szereket 1000 Ft értékben tűz ellen bebiztosította, mert tűzvész esetén megsemmisülhetnének.60 Ez a „szégyenteljes” esemény jó hatással volt az ifjúságra, mert 1890-től 1899-ig szakadatlanul és teljes közmegelégedésre végezte feladatát a tűzoltóegylet. A szerek kijavítására 1894-ben egyrészt a kollégiumtól, másrészt a város közönségétől kértek kisebb-nagyobb összeget. A főiskola „méltánylással emlékezik meg a tűzoltóegylet tagjainak a legközelebbi előfordult tűzesetnél tanúsított buzgó fáradozásáról, a szerek kijavítására 100 Ft-ot utalványoz”.61 A városban folytatott gyűjtés eredménye 64 Ft volt. Ugyanebben az évben kérte az egylet a gazdasági választmányt, engedélyezze a szerek áthozását az iskolakertben levő tűzveszélyes szertárból a Berna sor szélső helyiségébe, melyet eddig lomtárnak használtak. Időközben ugyanis a földszintes toldalék épületet lebontották. Amíg állt és amíg a deszka bódét meg nem építették, ez volt a tűzoltószertár. A főiskola rendbehozatta a Berna sor említett helyiségét, és ez lett a tűzoltószertár. A ma is meglevő helyiségben ugyanaz a széles ajtó van, amelyet még a XIX. század közepén csináltattak.62 Kilencévi működés után a tűzoltóegylet ismét beszüntette tevékenységét. A tűzoltószerek ismét a háznagy felügyeletére bízattak. Nehéz lenne megállapítani, hogy mi volt a diákság érdektelenségének újabb oka. Kétségtelen, közrejátszott az a körülmény is, hogy a pataki iskolában ez időben tíz ifjúsági egylet működött, s ezek szétaprózták a diákság tevékenységét. Kilencévi működés után pontosan kilenc év szünet következett a tűzoltóegylet történetében. 1908. március 30-án éledt fel ismét az ifjúság vállalkozó kedve. Hetvenöt teológiai és jogakadémiai hallgató nyilatkozatot írt alá, melynek értelmében kötelezték magukat, hogy „Sárospatak város területén tűzvész alkalmával az első meghallott, vagy bármi módon tudomásunkra jutott tüzjel után a meghatározott helyen megjelenünk azonnal és a parancsnokság rendelkezéseit minden erőnkkel és tudásunkkal teljesíteni igyekszünk.”63 A parancsnokságot is megválasztották. Ifjúsági parancsnok Sáfrán Jenő IV. éves 24
