Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Seres Péterné: Az intézményes tanoncképzés megszervezése Miskolcon 1872 után
megfelelő ipariskola felállítása 2000,— Ft költséget igényelne. Állami támogatás hiányában az iskola felállítására a város nem vállalkozhat. A szakosztály javasolta, hogy a néhány év óta gyakorlatban megvalósult felnőttoktatási formát alakítsák át a tanoncképzés céljaira. A felnőttoktatás novembertől áprilisig tartott, s a város által felkért és fizetett tanárok voltak az előadói. A szakosztály számításai értelmében, ha az oktatók óradíját 1,50 Ft-ra mérsékelik, a város által megszavazott 600,— Ft elegendő az egész évi tanítás céljára. A közgyűlés a szakosztály érvelését elfogadta, s elrendelte a szervezési munkák beindítását. Az iparos körök ellenállása már az első lépésnél akadályt jelentett. Az iskolaköteles tanoncok összeírását a tanács a Miskolci Általános Ipartársulattól kérte, az összeírás még 1873 májusában sem készült el, mert az érintett társulatok a felhívásra nem válaszoltak. A tanács érthető módon „megütközését” fejezte ki, hogy az iparosság „kiknek pedig csaknem egyedül állana érdekükben”, részvétlenek.4 Az oktatás másik problémája a tanterem biztosítása volt. A nevelésügyi szakosztály javaslatára a közgyűlés a református líceumhoz fordult segítségért. A református egyháztanács 1873. július 24-i válaszában a tantermek átengedéséhez hozzájárult azzal, hogy a tanítás olyan időben történjék, amikor a líceumnak a tantermekre nincs szüksége.5 Az evangélikus gimnázium 1874. március 4-én hasonló nyilatkozatot tett.6 A tantermek száma még így is kevésnek bizonyult, s 1874 márciusában további intézkedésre volt szükség, mert a római katolikus elemi iskolában padok hiányában a tanítást nem lehetett megkezdeni. Átmenetileg a tanév végéig a Tankerületi Főigazgató közbenjárására 2 tantermet kaptak a római katolikus gimnáziumtól.7 Az oktatás dologi szükségleteinek biztosításával egyidőben a város szabályrendeletet készített a tanoncoktatás rendjéről.8 A szabályrendelet 1873. december 5-én kelt, a Belügyminisztérium december 16-án hagyta jóvá. A rendelkezés 26 §-ban intézkedett a tanonciskola szervezetéről, működésének feltételeiről, a képzés módjáról. A nevelésügyi szakosztály által kidolgozott tervek szerint a tanoncképzés ideiglenes jelleggel indult, esetről esetre megállapított helyen, a gimnáziumok tanári karának közreműködésével. Az iskolába valamennyi mester köteles volt tanoncát elküldeni, s az esetleges iskolai mulasztásokért bírságpénzt fizetni. A tanítás november 1-től június 30-ig tartott, szerdán, pénteken és vasárnap, a munkanapokon este 6 óra után. Erre a rendelkezésre a szabályrendelet szavaival azért került sor: „Hogy ezen oktatás berendezésével iparosaink érdekében elérni kívánt cél megközelítésénél munkaadó iparosainknak még látszólagos hátrányuk is lehetőleg kerülve legyen”.9 Az iskolába iratkozott tanoncokat előtanulmányaik alapján három osztályba sorolták. Az első osztályban írást, olvasást, számtant és rajzot, a másodikban magyar nyelvtant, Írást és fogalmazást, hazai történelmet és általános földrajzot, valamint rajzot kellett tanítani. A szabályrendelet megjegyzi, hogy amennyiben lehetőség lesz rá, a történelmet és a földrajzot külön kell oktatni, s felvenni a tantárgyak közé a német nyelvet és a „tornászatot”. A harmadik osztályban irálytant,10 üzleti fogalmazványok készítését, számtant, természettudományok oktatását, rajzot írt elő a szabályrendelet. A tanórák beosztását a tanári karra bízták azzal a megjegyzéssel, hogy a tantárgyak óraszámainak megállapításánál figyelembe kell venni az üzleti élet követelményeit. A három év befejezése után a tanulók a tanács kiküldötteinek jelenlétében nyilvános vizsgát tettek, s ha kívánták, a vizsga eredményéről bizonyítványt kaptak. A szabályrendelet az érvényben levő ipartörvény rendelkezéseihez viszonyítva kielégítőbb volt. Megfelelő példák hiányában azonban a tanterve nem mondható kielégítőnek. A szakmai képzés kiszorult a tervezetből, az ismétlő iskolákhoz viszonyítva a rajzórák jelentettek valamiféle szakosítást, ennek hasznosságát persze az oktató tanár egyénisége, 100
