Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Nemcsik Pál: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. fekete könyvei, 1902—1940
Az eddigi konszolidációs szakasz átmeneti sikerei azonban nem bizonyultak tartósaknak. Végleges megoldáshoz kellett folyamodni, mert az infláció miatt egyre bizonytalanabbá vált a termelés és az értékesítés. Ebből a válságos helyzetből mentette meg a társulatot a külföldi, amerikai tőke, amikor „az alaptőkét 1925 áprilisában 392 millió Koronára emelték...” „a vállalat alaptőkéjét a közgyűlés... az átértékelés és összevonás folytán 19,6 millió pengőben állapította meg”.44 Ezzel magyarázható a legelfogadhatóbb módon az, hogy 1925-ben a munkáselbocsátások száma Ózdon kevesebb, mintegy 1/10-e lett az előző évinek. Az elbocsátások 1927. évi kiemelkedőbb számát a társulat termelési gondjaival, a dekonjunktúrával magyarázhatjuk, ugyanakkor a későbbi évek szinte teljesen probléma- mentesek. A „fekete-könyv”-ben nincs nyoma az 1929-1933. évi gazdasági világválságnak. Ennek az akadályait sikeresen vette a Rima, sőt önkompenzációs módszerével átsegítette magát a harmincas évek derekán az értékesítési nehézségeken. Biztosan lovagolta meg a hadiipari termelésre való áttérés konjunktúráját, s előnyösen oldotta meg az egyre terebélyesedő munkáslétszám foglalkoztatását. Egyedüli kritikus évnek 1939 tűnik, amikor munkamegtagadás miatt számoltak le munkásokat. Pontosabban a bányászok tömeges leszámolását kell szóvá tennem. A 29 bányász elbocsátását nem indokolták, csupán ezt közlik: „A Farkaslyuki Kőszénbánya az alább felsorolt munkásoknak 1939. XI. 15-én a munkát felmondotta. Ha az illetők T. Címnél kérnék alkalmazásukat, utasítsák el őket”.4 5 Ennyit az üzemágakat általánosan érintő okokról, s főleg Ózdról, amely munkáslétszámának súlyával szinte azonosítható Rimával. Nincs mód arra, hogy minden indokcsoportot részletezve mutassak be. így az indokokat a nádasdi üzem bemutatása során alkalmazott technikával csoportosítottam, és közlöm azokat a VII., a VIII. és a IX. táblázatban. Néhány konkrét példa kiemelésével azonban szeretném érzékeltetni azt a jelenséget, hogy az Ózd vidéki összmunkásság között a bányamunkásság volt a forradalmibb, osztály - harcosabb elem. A rimái érdekeltségű bányaüzemek munkássága is rászolgált annak az igazságnak az általánosítására, hogy a Horthy-rendszer munkástársadalmának legforradalmibb rétege a bányamunkásság volt. Lássunk erre néhány idevágó esetet: „Bárdos István verő., 35 éves. Ózd bánya. 1913. XII. 29. 13 681. sz. A somsályi bányafelvigyázó megtámadása, ill. megszúrása miatt leszámolva!” Folyt a vita az előmunkás és csillés között, hiszen az előbbi a munkaadó érdekeit képviselte, így jobb híján a munkás rajta töltötte ki bosszúját: „Eke Béla 17 éves. Bányáig. 1914. IV. 25. 23 362. — Sátai illetőségű, somsályi csillés az előmunkást torkon ragadta és összerugdosta, mert szorgalmasabb munkára szorította”. Érsek Béla prókátor, borsodnádasdi munkás késsel támadt a csendőrre 1927. XI. 14-én. Izgatás miatt bocsátották el Gyetvay György somsályi bányászt 1918. V. 13-án, közvetlenül a csendőrsortűzzel végződött bányászsztrájk után.46 Már a politikai harc veszélyesebb fegyvereihez is hozzányúlt az ózdi bányász a húszas években. „Németh Barnabás 32 éves. Disznósd. Izgató röpcédula terjesztése miatt elbocsátva. 1924. III. 19.” Ismét más eset: „Susányi József, 33 éves. Sajónémeti. Az ózdi bányától kommunista üzelmek miatt leszámolva. 1924. VI. 21.” Végezetül: „Szrok Ferenc, 21 éves. Sajónémeti. Bányaigazgatóság politikai izgatás miatt leszámolta. 1922. V. 29.” A bányászok szervezett, tömeges ellenállása 1939-ben következett be, bér- és ellátási követeléseik miatt. Ezt a megmozdulást azzal szerelte le az állam, hogy a felvidéki Várgedére internálta a főkolomposokat.4 7 93
