Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Nemcsik Pál: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. fekete könyvei, 1902—1940
Mint különleges esetet említem meg Újlaki Lajos és András munkásokat, akik az Ózdi Kohónál dolgoztak. Arra vetemedtek, hogy „Társulatot alaptalanul beperelték (Vezérigazg. 1928. VIII. 24. 2910/40. sz.)” A korompai adatokra már futólag utaltam. Szepes megyei kohászati üzemben, a Korompai Acélgyárban koncentrálódott a Rima munkásságának jelentős hányada. Ózd után a legtöbb munkást foglalkoztató üzemág; 1912-ben 1980 fő.48 A munkáslétszámnak megfelelően igen magas fokon állt az egészségügyi és egyéb szociális ellátás. De mindez nem volt elegendő ahhoz, hogy a korompai munkásság szociális követeléseit leszerelje. Már 1911-ben gyilkossági kísérlet történt Korompán, amely a „fekete-könyv”-ek bevezetésének az ürügyéül is szolgált, s már ebben az évben szociális elvek terjesztése miatt szélnek eresztenek 18 munkást. A nemzetiségileg erősen tagolt korompai gyárimunkásság a vezérigazgatóságot merész, és egyedülálló lépésre készteti. A lázongó, főleg délszláv nemzetiségű4 9 betelepített munkások rendkívül veszélyesekké váltak a felvigyázó személyzet számára. A munkásmegmozdulások miatt 1912. VIII. 10-én, a 3028. sz. körirat alapján a „szocializmus terjesztése miatt” került leszámolásra a 249 vasgyári munkás. A rimái munkásság történetében ez a megmozdulás látszik a legerőteljesebbnek, és a munkaadó számára a legveszedelmesebbnek. Említésre érdemes még az 1919-ben szintén Korompáról izgatás miatt elbocsátott 30 munkás esete, az 1919. XII. 5-én kelt Vezérségi 3059. sz. levél alapján. Ez már az ellenforradalom, amely elsöpörte a munkásság soraiban megtalálható szocialista elemeket, akik már 1912-ben is bizonyítottak. A munkások neveinek ismeretében teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy kizárólag nemzetiségi munkásokról volt szó ebben az esetben is,50 akikkel a Rima egykori vezetői a fokozódó munkaerőhiány gondját akarták enyhíteni, miként azt egykorú híranyag tudtunkra adja.51 Akkor azonban még nem tudhatták, hogy ezzei a telepítési politikával „törököt fogtak”. A vashegyi bányaüzem csak 1911. évi adattal szerepel, de akkor is munkásmegmozdulásokról ad számot. Avashegyi bányászok megmozdulásai, sztrájkjai52 mindig gondot okoztak a Rima vezetőségének, mert a szocializmus eszméi mellett a nemzetiségi harc következményeivel is szembe kellett nézniök. Nádasd az elbocsátások számát tekintve 1922-ben küzd súlyosabb gondokkal a Lemezgyáron belül. Az elbocsátások itt nem politikaitermészetű okokmiatt következtékbe. 1924—1925-ben szinte kizárólag a nádasdi és járdánházi bányászok elbocsátása nyugtalanítja a kedélyeket. Ez a jelenség visszavezethető azokra a körülményekre, hogy az elbocsátásokat megelőzőleg 1923-ban a járdánházi aknák szénvagyona kifogyott, 1926 júliusában a mocsolyási akna is beszüntette termelését, végül 1927-ben meg kellett szüntetni a szekeresbükki széntelep fejtését is a nemvárt leművelési akadályok miatt. Végezetül Salgótarján munkásviszonyai érdemelnek némi figyelmet. Az 1912 év itt is válságos. Tömegesen szegték meg a munkaszerződést VI. 18-án. A „téli munkás”, a „kitelelt”, „aratni ment” minősítés itt is bonyodalmakat okozott az időjárási viszonyoktól függetlenített vaskohászati üzemben. A kétlaki életforma fenntartásának az igénye a munkavállaló részéről Salgótarjánban hajótörést szenvedett. 1920. VI. 10-én „kommunista üzelmek miatt’ távolítanak el munkásokat, majd 1922. VIII. 1-én újabb 27 munkás kerül leszámolásra bérmozgalomban való részvétel miatt. 94
