Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Varga Gáborné: A Diósgyőr-vasgyári Vasas Dalárda szerepe a vasgyári munkásság művelődésében
A Vasas Dalárda arra törekedett, hogy az évenként 2—3 alkalommal rendezett hangversenyen valóban művészi élményt nyújtson. A kórus előadásán kívül, a neves művészek tolmácsolásában felhangzó Petőfi, Ady, József Attila, Kassák, Várnai Zseni, Szakasits versek — mindig mély politikai tartalmat hordoztak, a művészi mondanivaló mellett. Már 1930-ban tartott hangversenyükön, amelyet a vasgyári hatalmas munkásétteremben tartottak „olyan nagy tömegben vettek részt a munkások, hogy az előadás megkezdése előtt be kellett szüntetni a jegyek kiadását. Ez a tény fényes bizonyítéka a munkások kultúréhségének és annak a nagy szeretetnek, amely a Diósgyőr-vasgyári Vasas Dalkör iránt megnyilvánul minden megnyilatkozásánál.”28 „A Diósgyőri-vasgyári Vasas Dalárda áldozatos munkájáért minden dicséretet megérdemel, mert minden mesterséges akadályon keresztül is szolgálja a munkásság kulturálódá- sát.”29 „A Diósgyőr-vasgyári Vasas Dalárda sikerült kultúrestet rendezett a Munkásétteremben. Ezek az évente megrendezett kultúrestélyek már eseményszámba mennek. Nagy tömegben látogatja a munkásság és már nagyon tekintélyes számú közönsége van a Vasasnak. De ez a Dalárda meg is érdemel minden támogatást, mert működésében céltudatosság van és a dalosok határtalan lelkesedése és sziklaszilárd fegyelme. És hogy a munkásság ma szívesebben hallgatja a komoly költészetet és a zeneirodalmat, mint évekkel ezelőtt — nagy szerepe van a Vasasnak.”30 íme egy példa a Vasas kulturális nevelőmunkájára: Kiváló művészi élvezetben volt része szombaton este Miskolc és vasgyár közönségének A Vasas Dalárda tartotta ez évi első hangversenyét a Vasgyári Kultúrházban. Zenei életünk jelentős eseménye volt ez a koncert, ennek magas művészi nívója és az a lelkesedés, amellyel a telt ház közönsége tapsolt, lelkesedett és ünnepelt, felejthetetlenné tette azt. A hatalmas és a legmagasabb művészi igényeket is kielégítő remek műsor Kruppa—Hackl jeligéje vezette be és lendületes erővel hangolta a közönséget... A közönség lelkesedéssel tapsolta ... a nagyszerű befejezést és méltóan ünnepelte vele a dalárda minden egyes lelkes tagját, mint pedig igazán hivatott karmesterét, Gránát József tanárt. A hangverseny előtt KoUárcsik József tartott magas nívójú bevezető beszédet a munkás dalkultúráról, illetőleg azokról a nagyszerű művészi eredményekről, mellyel a munkás dalkultúra ma már számottevő helyet foglal el a világ kultúréletében.31 A Vasas Dalárda közönségbázisát szélesítette a kórus „szövetségi politikája”. Jelentős alkalmakkor meghívott neves munkáskórusokat és polgári énekkarokat. 1931 augusztusában tartották zászlóavató ünnepélyüket, amely a munkásdalos összefogás jelképe volt. Részt vett: a Budapesti Vasas Dalkör, a Pesterzsébeti Általános Munkás Dalkör, a Debreceni Vasas Dalkör, a Miskolci Általános Munkás Dalárda. Részt vettek a helyi énekkarok is: a Tiszti Dalegylet és a Jószerencse. A zászlóavató beszédet Várnai Zseni költő tartotta. A legfelemelőbb mozzanatot az összkar nyújtotta a „Föl szocialisták” éneklésével.3 2 1935. december 14-én rendezett 10 éves jubileumi hangversenyükön is közreműködött a Jószerencse és a Tiszti Dalegylet. 1946 júniusában a Miskolci Általános Munkásdalárdával, a miskolci Sodronygyári Vegyeskarral, a miskolci Iparos Dalárdával, a miskolci Vasutasok ének és Zenetársaságával tartottak hangversenyt.3 3 1948. február 1. a Magyar Dolgozók Énekkari Országos Szövetségének Északi kerülete rendezett nagyszabású hangversenyt. Részt vett a Miskolci Általános Munkás Dalárda, a miskolci Drótgyári Vegyeskar, az Ózdi Munkásdalárda, a Salgótarjáni Bánya- és Kohó Dalkör és a Jószerencse. Ezen a találkozón a Vasas Dalárda ismét példásan szép műsort énekelt. Mozart: Vihar, Dalcrose: Menuett és Szabó Ferenc—József A.: Dúdolóját. De nem vettek részt közös éneklésben, ha az politikai felfogásukkal ellentétes volt. 68