Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Vörös Károly: Miskolci hétköznapok 1848 nyarán. Alexy Lajos naplója
Ily ellenemre levő véleménnyel Leskóról, végre 5-kor fürdeni mentem, melyről hazajővén, vacsoráltam és sétáltam. Június 19-én, hétfőn: Nyugtalan éj után későn felkelvén, hogy edelényi létemmel összekötött érzelmeimtől szabadulhassak, egész nap — közben a tegnap is olvasott novellát folytatva — leginkább naplóm írásával voltam elfoglalva, s így abba e hó 15-ének másik felét, továbbá 16-, s 17-ét jegyezém, Délután az írásban egy tűzi lárma által akadályoztattam meg, — azonban hazajővén a tűz helyéről, mely a város déli részén, az úgynevezett Gordonon csak egy leégett viskóból állott, — ismét folytatám azt. Az írás után — hegedűmet elővéve, mit közben is tettem — vacsoráltam, vacsora után pedig sétáltam. Június 20-án, kedden: Reggel Zschokke egyik legkitűnőbb novellájának — „Die Hernhutter Familie” — olvasását bevégezvén, naplómba e hó 18- és 19-ét iktatám be. Dél felé Jessze nagybátyámat felkeresendő a Búzapiacon fekvő hercegi magtárba mentem. Itten azonban csak Harth tardi tiszttartót találtam. Alig mulatók vele egynéhány percig, s a harangokat verik félre. A Gordon égett, mi több — mint értésemre esett — ma már másodszor, mindkét ízben nemsokára eloltva. A tiszttartótól búcsúzván, jövök a piacra: ismét tűzi lárma zavará a várost. Jelenleg annak egészen ellenkező részén, a Tetemváron a pincék égtek. Én előre haza siettem, úgy a tűz helyre. A pincék azon sorai, melybe a lángok fogództak, elolthatatlanul égtek, s így a többivel szemléiéin ezen a szemnek szép, de a szívnek fájdalmas látványt. Az égés 45—50 pincére terjedhetett. Délután a hegedűn mulatám magam s tétlenül gondolatimmal időztem, míg végre fürdeni mentem. Vacsora után a háznál töltém az estvét. Gondolataim valómról, melyek valamint a mai, úgy a következő napokban is (e hó 24) is jellemzik, a következők: „Teljesen érzem, hogy valónknak csak úgy lehet becse előttünk, ha lemondva mindenről, ami testi, egész bensőnkkel a szellemiséget karoljuk által, s ezt átkarolva a testinek csupán arra viszonyos becset tulajdonítunk. Csak így állhatunk meg azon magos fokon, melyet Isten az embernek teremtményi között kirendelt, csak így fogunk lehetni valódilag boldogok, csak így, már a földön egy földöntúli létnek polgárai.” [...] Június 21-én, szerdán: Reggel a megyei tisztek megújítása mellett megjelenvén, itten több ösmerőseim között az edelényi öreg pappal, s a házi tanítóval is összejöttem. A választás végét el nem várva — mely által Miklós Ferenc és Gencsi László lettenek alispánokká — hazajöttem és Károlynak írám a következő levelet: „Szeretett öcsém! Mily kínos érzelmeket költött keblemben a múlt hó 20-án írt leveled, ha csak valamennyire is meg vagy győződve irántad tiszta testvéri szeretetemről, mely mindenben és mindenkor csak a te javadat és boldogságodat kívánná előmozdítani s megalapítva látni, — mondom, akkor elképzelheted magadnak azokat. Jelenleg mi módon járulhatnék javad előhozásához, — nemde csak intésekkel? [...] Beszéljen bárki, ami neki tetszik, s mutasson a földön valódilag boldoggá lehetni bármiféle utakat, — én, erős meggyőződésemnél fogva, mindenkor csak a szellemiség és minden azzal összekötött mellett fogok harcolni, habár a testinek, az anyaginak kárával is. S ne gondold kedves öcsém, hogy más az Isten e fenséges temploma 3* 35
