Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Vörös Károly: Miskolci hétköznapok 1848 nyarán. Alexy Lajos naplója
felé tán egész kényelemmel s minden megerőltetés nélkül lépdel. Nem úgy, kedves Károly! Ki e földön teljes léteit akar elérni, annak az állati kéjekről lemondva, s mindenkor mindenben szellemének magasztos erejét fenntartani igyekezve, erősen kell küzdenie, egyszóval önuralkodással kell bírnia, hogy már e földön annál mennyeibb gyümölcsöket élvezhessen. De, kedves öcsém, csak ez is a valódi élet, — minden más csak emberhez nem méltó, állati pangás!., f...] Ezután jelentvén neki, hogy még most is oly bizonytalan helyzetben vagyok, kérém, hogy a censurálhatásról tudósítana, levelemet e szavakkal befejezve: „Neked minden jót kívánó s téged igazán szerető bátyád, Lajos.” Míg a levelet megírám s naplómba lemásolám, az ebéd ideje, a délután 1 óra jött elő. Délután siker nélkül a tiszteletest keresém, míg végre hazajöttem után fürdeni mentem. [...] Június 22-én, csütörtökön: Reggel későn felkelvén, a délelőtti időmet részint az „Umgang mit Menschen” olvasásával, részint a szobám alatti lakban csizma készítéssel elfoglalt háziasszony fiánál (csizmadia mesterember) volt időzéssel töltém. Délután vagy két óráig a hegedűn mulatván magam, miután az eső megszűnt, 4 órakor Kaczanderékat, tulajdonképpen Johannát indultam meglátogatni. Ez évi legelőször nálok volt létem után jelenleg tán hetedszer vagyok Miskolcon, s ehhez már egy héti itteni lakás, — mégis most azóta csupán legelőször teszem náluk látogatásomat. Ezt azért tevém, hogy Kaczandernek általam felköltöttnek gondolt szerelemféltését nehogy tápláljam, sőt inkább megsemmisítsem. Otthon egyedül Johannát találám, férje az orvosi egyesületben volt. Beszélgetésünk különféle tárgyakról folyt, azonban csak közömbös tárgyakról, melyek itten említést sem érdemelnek. Beszélgetés közben végre egy idegen úrral férje jelent meg. A fogadás Kaczander szokott hidegsége mellett különöst nem tűnhetett fel. A beszélgetés foiy[tat]tatott, csakhogy más színezetű tárgyakról, bár oly hosszú szünidőkkel, mint ez előtt, s ehhez leginkább a férfiakkal, miért is Johanna többnyire csak hallgatott. 6-kor búcsút vevék ezen inkább ellenemre volt társaságtól, melyben az embernek minden mozdulatára, pillanatára és szavára figyelmezni kellett, hogy a reánk vigyázó férjben szerencsétlen érzelmeket ne költsön. Búcsúvételemkor jelenleg Kaczander kísértet ki, Johanna a szobában maradt. Mily igen vágyódtam egykoron, s még nem sokkal is azelőtt, ezen házzal közelebbi viszonyban lehetni, jelenleg éppen oly közömbösnek érzem magamat iránta, olyannyira, hogy ha bármeddig laknék Miskolcon, azt még meglátogatni sem kívánom. Ezzel Kaczandernek csak kedve szerint teendek; Johannát illetőleg is — kit valamint egyébiránt, úgy irántami valóját sem ösmerem — úgy látszik, mintha az által hasonlóan inkább kívánsága szerint fogok tenni. Ha visszaemlékszem, — ez évieket kivéve - azelőtt e nőnél tett látogatásomra: mely mennyeiek, mily boldogítók voltak azok! Akkoron maga a nő is, mint nemének egy magasabb lénye tündöklött előttem, felékesítve azon határtalanul vonzó fenséges női tulajdonokkal, melyek[et] női eszményemből övének gondolák. Maga valóm is minden látogatás által szentesítve és nemesítve kimondhatlan boldog érzelmektől özönözteték által — érzelmektől, melyeket csak a tiszta, mennyeisített ifjúi szerelem adhat! És mily egészen másképpen van ez most! „Zum Teufel ist der Spiritus, das Pflegma ist geblieben!” Ifjúi magasztosított érzelmeim eltűntek: az egész mai látogatásom alkalmával - többi között öltözetben rendetlenséget is találva: mellnek hanyag elfedését — az egykoron oly hő érzelmekkel szeretett mennyei hajadonból csupán egy közönséges, 36
