Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Vörös Károly: Miskolci hétköznapok 1848 nyarán. Alexy Lajos naplója
eránti tiszta érzelmeim, legtisztább szerelmem is erősítettek; végre ez az, melyben mindamellett mégsem érzem magamat rendíthetlenül állni. Pedig mi az élet a nélkül: inkább méltó át nem élni, mint átélni. Ember, e felől határozni a te kezedbe adá a Mindenható a választást. Tégy úgy, hogy célodat el ne téveszd, hanem már itt e földön elérhesd! Ha átfontolom éltem jelen körülményeit, azok inkább nehezítik ezt, mintsem elősegítik; nehezítik azonban saját valóm miatt, melynélfogva minden rendes foglalatosság és kedvem szerinti körülmények nélkül kényteleníttetvén napjaim eltölteni. Itten Miskolcon sehogysem érzem magamat otthon. Azonban ennek nem szabad határozni, sőt inkább a magányosság által a cél elérését könnyíteni, melyre nézve minden törekvés és minden vigyázat fel legyen híva. Napközben sokszor egy kedvetlen és nyomasztó érzés fogja el keblemet: nevezhetném honvágynak. Én, ki földi legfőbb jótevőit, szeretett szülőit vesztve, jelenleg egy igaz baráti kebellel sem bír[ok], ki előtt a földnek valamennyi szögének egyforma érdeke van, mondom, én, kit semmi semmihez sem köt, s úgyszólván egészen magányosan állok e széles világon (itten csupán érzelmi, nem anyagi viszonyt értek), én, honvágyi érzelmektől eltelve, haza kívánkozok: nemde különös? Valóban különös, mert ha valaki kérné, nevezném meg azt a hazát, még azt sem tudnám tenni, melyre nézve meglehet azonban, hogy ha Julis és én köztem levő valamennyi akadályok egy varázskéz által megsemmisít- tettek volna, e hó 15-én Julis közeiét jelöltem volna ki hazámnak. Minek azonban ez az ábrándozás; a dolog komolyságához nem tartozik; a tőle való távoliét a józan ész egyik főszabálya. A honvágyi érzelmeken kívül azonban sokszor mások is töltik el valómat, s ezek a reménytelenség kínos gondjai. Most még bizonytalanabb jövőm, mint eddig is volt. Elhagyám a hercegi kegyet, s ki tudja, ezáltal miféle lépést tettem jövőmre nézve. Elérem-e majd így hamarább önállásomat, mint amúgy elértem volna, a legbizonytalanabb. Pedig az önállósítás egyik legfőbbike földi céljaimnak, mely után törekszem, s mely által anyagilag egész életemre nézve tisztába akarok jönni. A Mindenható engedje, habár szegényen, de minél hamarább elérnem!” A fürdésről hazajővén, itthon elköltött vacsorám után még egy kis ideig sétálék a piacon, úgy az álomnak adám magamat. Június 18-án, vasárnap: Reggel 5 óra előtt felkelvén, azonnal naplóm írásához fogtam, s abba 10-ig e hó 13-, 14- s 15-ét jegyezém. Ezután kalapomért mentem, s Zathureczkyt, Leskó Somát látogatám meg. Beszélgetés közben egyszerre az engem kereső Zathureczky lépett be a gyógyszertárba. Szegényt beteges kinézése miatt szinte alig ösmerém meg. Ez összetalálkozás után most már leginkább vele időzék, részint a gyógyszertárban, részint a vendégfogadóban. Jelenleg egy bizalmas szívvel sem bírván, honvágyi érzelmeimről, melyet fentebb kifejték, nyíltabb valék iránta, mintsem kellett volna, mit csak későn vevék észre. Ebédelvén, a „Hernhutter Familie” című novella olvasása után ismét Leskót látogatám meg. Beszélgetésünk a reggelinek színezete s folytatása volt, tárgya pedig némely gyógyszertári s orvosi vitatkozások közben az állatember a maga aljasságaival. Be’ kevés valódi embert találhatni a szellem szegény mindennapiságban, úgy, hogy akiket mindeddig találtam, tán ujjaimon is elszámolhatnám. Maga Leskó is csak mindennapi, csak állatember, a szellemiségből kivetkőzve, csupán aljas ösztöneinek hódolva, melyek közül főszabály nem az erény szava, hanem csak állatokosság, bűnnek is csak azt tartván, mi már testileg árt. Be’ elferdített állása az emberi létnek! Mit tán azon becsületes emberek, róluk való véleményem tudása mellett rólam ismételnének! 34
