Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)

Kun László: Az 1956-os ellenforradalom kibontakozása, a proletárdiktatúra helyi szerveinek felszámolása Miskolcon és Borsod megyében

kívánta a hasonló jellegű küldöttségek és a hasonlójellegű programok megjelenését, az ó't támogató tömegnyomást, erősítve ezáltal tárgyalási pozícióit a pártvezetés forradalmi erőivel szemben.

Október 25-én délután 5 órakor összeült a „Népi Bizottság” az LKM műszaki klubjában, pontosabban elkezdődött egy gyűlés, melyen jelen voltak az egyetemen megválasztott küldöttek, de a megyei-miskolci pártbizottságok és tanácsok munkatársai, a rendőrség és a fegyveres testületek képviselői is. Ekkor alakult meg a megyében az első területi munkástanács.72 Tagjai között még jelentős számban voltak kommunisták.

A munkástanács első ülése több fontos határozatot hozott. Leszögezték: „A sztrájknak szervezettnek és egységesnek kell lennie. A sztrájk alatt minden dolgozó köteles elfoglalni munkahelyét, mert csak így számolják el a sztrájk idejére munkabérüket. A sztrájkoló munkások benn az üzemben kötelesek megvédeni a gyárat az esetleges rombolástól vagy lopástól”.7 3 A nagygyűlésen elhatározott általános sztrájkot részleges sztrájkra mérsékelték. Felszólították a szolgáltató, a lakosság ellátását végző vállalatokat, a bányákat és a parasztságot a munka folytatására.74

Időközben megjelent az LKM igazgatója Valkó Márton. A teremben tartózkodó szélsőséges elemek megakadályozták, hogy részt vegyen az ülésen, de annyit sikerült elérnie, hogy a munkástanács segítséget nyújtson a gyár kulcsfontosságú létesítményeinek további üzemeltetéséhez, illetve a leállás megszervezéséhez.75 A közbiztonság erősítése érdekében 150 tagú munkásőrség felállítását határozták el, s kimondották, hogy a városban semmiféle megmozdulás nem történhet a munkástanács tudta és beleegyezése nélkül. Ezzel egyidőben háromnapos szesztilalmat rendeltek el, lépéseket tettek a közellátás megszervezésére, s a felvásárlások megszüntetése érdekében.

A munkástanács intézkedései éles viták, veszekedések közepette születtek meg. Ülés közben híre érkezett, hogy tömeg gyűlt össze a borsodi nyomda előtt, hogy több helyen kitörtek „KÖMI-táborok” köztörvényes bűnözői stb.76 Szintén az ülés közben érkezett híre, hogy többen Budapestre akarnak menni, sőt néhány fiatallal megrakott gépkocsi már el is indult. „Ezt a tanács helytelenítette és határozottan elítélte az ilyen meggondolatlan cselekedeteket.” S a következő táviratot intézték Nagy Imréhez: „Bejelentjük, hogy mi, a borsodi dolgozók munkásválasztmánya, tartjuk a rendet. Sztrájkot rendeltünk el. A dolgozóink a vérző pestiek segítségére akarnak menni. Azonnali intézkedést kérjük, hogy vonja ki a szovjet csapatokat a harcokból, mert ellenkezőleg a rend és a fegyelem tarthatatlan a városban. Választ kérünk: a Borsodi Munkásválasztmány.”77

Az első megyei munkástanács — október 25-én kialakult zűzavaros és ellentmondásos helyzetnek megfelelő — heterogén összetételű szerv volt, mely a kommunistáktól a revizionistákon keresztül a polgári jobb-, sőt szélsőjobboldalig terjedően, magában foglalta az adott pillanatban létező valamennyi politikai erőt, illetve csoportot.

A kommunisták — összhangban a pártvezetés első csoportjának október 24-én kialakult, és korábban elemzett elképzelésével — részt vettek a testület munkájában, attól a szándéktól vezérelve, hogy a lehetőségekhez képest mérsékeljék az eseményeket, időt nyerjenek és elhárítsák a robbanást. A baloldal válságos helyzetét jelezte az a körülmény, hogy a kommunisták a szerveződő ellenforradalmi testületekkel és a testületek befolyása alatt álló tömegekkel nem tudtak forradalmi testületeket és tömegmozgalmat szembeállítani. Ha ezt mint október 25-én kétségkívül meglevő objektív tényezőt vesszük számításba — márpedig annak kell tekinteni — meg kell állapítanunk, hogy ez a politika az adott helyzetben nem nélkülözte a realitást. Budapesten folyt az ellenforradalmi fegyveres gócok felszámolása, s a proletárdiktatúra sorsa nyilvánvalóan nem Borsodban dőlt el. Ezért ekkor az időnyerés, a robbanás elhárítása egy jobb híján elfogadható politikai törekvésnek számított.

252