Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)

Kun László: Az 1956-os ellenforradalom kibontakozása, a proletárdiktatúra helyi szerveinek felszámolása Miskolcon és Borsod megyében

koztak, alkalmi szónokokat hallgattak.46 Sor került egy könnyen végzetessé válható provokációra is. Egy átvonuló szovjet gépkocsioszlop utolsó gépkocsiját feltartóztatták, parancsnokát és a gépkocsivezetőt kihúzták a járműből, melynek gumiját kiszúrták. A handabandázó csoportot nagy számú nézősereg vette körül, közöttük kommunisták is voltak, akiknek sikerült a szovjet katonákat az egyik magyar laktanyába eljuttatni.4 7

Miután a belvárosban nem tudtak számottevő tömeget összehozni, egy mintegy 100 főnyi — középiskolás diákokból és a belvárosi slum lumpen elemeiből verbuválódott csoport megindult az egyetem felé, hogy csatlakozásra szólítsa fel az egyetemistákat. Hírük megelőzte őket, így az egyetemi pártbizottságon tartózkodó kommunistáknak sikerült a kivonulás ellen levő diákparlamentet, az elérhető párttagokat és a viszonylag higgadt ötödévfolyamot mozgósítani. Az ötödévesek megszállták az egyetem épületeinek bejáratát, így mindössze két ember tudott behatolni az egyik diákszállóba s az ablakból kiabáltak, hogy „az egyetemisták egy része áruló lett, a többi meg be van zárva” 48

A kísérlet kudarcát látva a csoport zászlókkal, énekelve megindult a várost elkerülő déli terelőúton a Lenin Kohászati Művek felé. Az LKM-ben ekkor teljes nyugalom volt, s a rendes termelés folyt. A csoport a gyár kilences kapujához vonult. Velük együtt érkezett a kapuhoz 50—60 gyári kommunista és munkásvezető. Valkó Márton így rekonstruálta az eseményeket: „ ... a gyárból 50—60-an odamentünk és beszélgettünk velük. A kinti csoportból 5—6 fő kiválasztódott, mint a csoport vezetői, megkérdeztük, miért akarnak a gyárba jönni, azt felelték, hogy a munkásokat akarják az eseményekről felvilágosítani. Mondtuk nekik, hogy ennek nem éjjel van itt az ideje, ne zavaqanak bennünket. Egy kis lökdösődés volt csak, verekedés nem keletkezett, mert mi karlánccal kiszorítottuk őket.49 A csoport egy része eltávozott, másik részük megvárta a 10 órai műszakváltást, a műszakról jövő munkások közül igyekezett tömeget szervezni. Törekvésük azonban mérsékelt sikerrel járt, a munkások döntő többsége nem csatlakozott hozzájuk. Végül sikerült összeverbuválniuk néhány száz fős tömeget, mely megindult a Győri kapun keresztül Miskolc belvárosa felé. Félúton azonban egy kisebb karhatalmi egység fegyverhasználat nélkül szétverte a tüntetést.50

A Budapesten kirobbant fegyveres ellenforradalmi lázadás és a Miskolcon—Borsodban kibontakozó politikai események tovább polarizálták a helyi pártvezetést. E polarizáció nyomán három csoportot és két politikai irányvonalat tudunk megkülönböztetni a pártvezetésben.

Az első csoport és politikai irányvonal képviselői — főként a miskolci pártbizottság, valamint a megyei pártbizottság apparátusának egyes tagjai — igyekeztek felkészíteni a kommunistákat a várható eseményekre. Még 23-án reggel összehívták a város kulcsterületeinek, üzemeinek vezetőit és fokozott készültséget rendeltek el. Megbízást adtak a városi vízmű és az áramszolgáltatás szabotázs elleni biztosítására. Ezzel egyidőben a miskolci pártbizottság vezetői 180MDP-tagot szólítottak fel, hogy jelentkezzen fegyverekért. Jellemző a megyében kialakult helyzetre, hogy a 180 személy közül mindössze 18 jelent meg, az országos helyzetre pedig, hogy ezeket sem látták el fegyverekkel, mivel az illetékes rendőrtisztviselő belügyminisztériumi tilalomra hivatkozva elutasította a pártbizottság vezetőinek fegyverekre vonatkozó kérését.51 Az üzemi munkások mozgósítható részének felfegyverzésére, vagy legalábbis aktivizálására még kísérlet sem történt a megyében. Ismereteink szerint a helyi vezetés e célból kiküldött megbízottjai nem léptek közvetlen kontaktusba a munkásokkal, hanem a gyári pártbizottságok irodáiban várták az üzemből érkező híreket.

Elsősorban ennek, a rövid távú, harci programnak a hiányából adódó helyzetnek a következménye volt, hogy a párt- és a szocializmus ügye iránti aggodalom nem tudott

245