Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Újlaki Péter: Adalékok az 1945-ös nemzetgyűlési választások történetéhez Borsod, Abaúj, Zemplén megyékben
baloldali pártok csak szavakban vannak a földosztás mellett, tetteikben viszont „kolhozrendszert” akarnak. A párt politikusai tudták, hogy demagógiájuk a politikailag tájékozatlan tömegekre és közöttük is elsősorban a nőkre lesz hatással, amiben nem is csalatkoztak. A hatás fokozása érdekében a nőkre külön pressziót gyakoroltak a számukra rendezett gyűléseken, beszélgetéseken, családlátogatásokon. Az MKP szeptemberben - választási hadjárata során - ugyancsak sok választási nagygyűlést szervezett. Kezdetben — tartva magát az Országos Nemzeti Bizottság ülésének határozatához — együttműködést akart elérni valamennyi koalíciós párttal, így az FKgP-vel is. Ennek először Nógrádi Sándor adott hangot a párt első választási gyűlésén, Dédes községben.26 Látva azonban a kisgazdapárti támadásokat, különösen a szeptember 9-i gyűlést, az MKP is kénytelen volt más eszközökhöz nyúlni. Választási agitációjában éppen ezért saját programjának propagálása mellett keményen támadta az FKgP demagógiáját, a pártban megbúvó és a pártnak mind erősebben irányt adó reakciót. A támadások mellett az MKP vezetői nagyon helyesen látták, hogy nem a Kisgazdapárt egészét, hanem annak csak egy részét kell támadni. Emiatt a párt politikájának ismertetésekor mindig hangoztatták, hogy az FKgP egy jelentős hányadát szövetségesnek tekintik és csak a reakciósok, demagógok, szabotálok ellen lépnek fel. Ez a differenciálás arra irányult, hogy felhívja az FKgP becsületes, demokráciát őszintén kívánó tagjainak a figyelmét a pártban levő jobboldali elemekre és tendenciákra és hogy ők maguk izolálják ezeket a párton belül. Sajnálatos módon azonban ez a törekvés csekély eredménnyel járt. Az MKP az általa szervezett gyűléseken mindenütt szembeszállt a reakciós megnyilvánulásokkal, az őt ért vádakkal. Visszautasította a FKgP azon állításait, miszerint az MKP minden nehézségnek, a rossz közellátási viszonyoknak, á jóvátételi kötelezettségnek, a kötelező beszolgáltatásnak az okozója. Ezeket a vádakat tulajdonképpen — politikailag tájékozott tömegek előtt — nem lett volna nehéz megcáfolni, mivel ezek a bajok mind a vesztett háború következményei voltak, annak a háborúnak, amelyről a kommunisták nemhogy nem tehettek, de harcoltak ellene. Itt azonban a szervezett ipari munkásság és a bányászok kivételével ez nem volt könnyű feladat és nem is mindig sikerült. A helyzetet több helyen a párt egyes funkcionáriusainak ténykedése tovább rontotta, akik hatalmi helyzetüket kihasználva presszionálták a lakosságot az MKP melletti kiállásra,2 7 ami azután a választások során ellenszavazatokban nyilvánult meg. Ugyancsak fellépett a párt az ellene irányuló egyéb vádakkal szemben is, amelyek azt tartalmazták, hogy politikája hazafiatlan, vallás- és családellenes, „kolhoz- és csajka- rendszert” akar és diktatúrára tör, mert egyedül akarja az országot vezetni. A választási gyűléseken28 az előadók pontról pontra cáfolták ezeket a rágalmakat és bizonyították az ellenkezőjét. Cáfolatuk nem egyszerűen szavakkal történt, hanem a tettek bemutatásával, mert joggal hivatkozhattak a párt addigi tevékenységére, amelynek során fellépett a magyarok szlovákiai kitelepítésével szemben (egyidejűleg kiállva a párt internacionalizmusa mellett és bizonyítva a hazafiság és az internacionalizmus egységét, egymást kiegészítő jellemzőit); hirdette és biztosította a szabad vallásgyakorlatot; küzdött a férfiak és a nők egyenlő jogaiért; egyik kezdeményezője és végrehajtója volt a földreformnak; mindenütt és minden szinten betartotta a koalíció — valamennyi benne levő párt által meghatározott és jóváhagyott — arányait. A párt politikusai ugyanakkor hitelt érdemlően bizonyították, hogy éppen az FKgP az, amelyik nacionalizmusával hazafiatlanná vált; „osztályok felettisége” a dolgozó nép ellen irányul; „demokráciája” csak a régi rend híveinek demokrácia; befejezetlenül 14 Levéltári Évkönyv I. 209
