Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Lagzi István: Adatok a lengyel katonai és polgári menekültek Borsod, Abaúj, Zemplén megyékbe érkezésének történetéhez (1939 szeptember-október)
ADATOK A LENGYEL KATONAI ÉS POLGÁRI MENEKÜLTEK BORSOD, ABAÜJ, ZEMPLÉN MEGYÉKBE ÉRKEZÉSÉNEK TÖRTÉNETÉHEZ (1939 szeptember—október) LAGZI ISTVÁN Az északkelet-magyarországi (Borsod, Abaúj, Zemplén) megyéknek a magyar-lengyel kapcsolatok ápolásában évszázadokon keresztül fontos szerep jutott. Az északi, északkeleti vármegyéké sok százados politikai, kereskedelmi1 és kulturális2 szál fűzte Lengyelországhoz. A történelmi irodalomban egyre inkább ismertté válnak Miskolc, Sátoraljaújhely, Kassa XVII—XIX. századi, Lengyelország (Krakkó és Újszandec) felé irányuló kereskedelmi kapcsolatai. A kereskedelmi érintkezések mellett Borsod, Abaúj, Zemplén megyék lengyel kapcsolatainak viszonylatában kiemelkedő helyet kapott a függetlenségi harcok időszaka. A XVIII—XIX. században a nemzeti függetlenségért vívott politikai és fegyveres harcokban a magyar—lengyel kapcsolatok elmélyültek, új, nemegyszer forradalmi tartalmat nyertek. Igen sok példát találhatunk arra is, hogy a két ország politikai ellenzékének képviselői egymásnál kerestek és találtak menedéket. Köztudott, hogy II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc előtt és után (kíséretével együtt) lengyel földön talált ideiglenes otthonra.3 Néhány évtizeddel később a cári önkényuralom ellen szervezkedett bari konföderáció (1768—1770) politikai menekültjeit viszont az északi, északkeleti vármegyékben fogadták be.4 Arról is találhatunk adatokat, hogy a Kosciuszko-felkelés (1794) idején számos Borsod, Abaúj, Zemplén megyei illetőségű önkéntes harcolt Lengyelországban (a Gyulai ezred 400 katonája pl. szervezetten csatlakozott Kosciuszko csapataihoz). A cári elnyomás ellen 1830 őszén kirobbant szabadságharcnak (az ún. novemberi felkelésnek) Magyarországon támadt a legszámottevőbb politikai visszhangja, az 1832-es országgyűlésen Bars vármegye indítványára 36 vármegye fejezte ki együttérzését a „lengyel ügy” iránt. A lengyelek megsegítésének szükségességét igen sok reformkori politikus (Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós, Kölcsey Ferenc, Deák Ferenc, Palóczi László, Balogh János, Szirmay Antal stb.) is magáévá tette. Ebben az időben a „lengyel ügy”-höz való viszonyulás egyúttal a haladás próbakövének számított. Mintha mindenki érezte volna, hogy Lengyelország visszaállítása és a lengyel nemzet szabadságának kivívása egyúttal saját hazánknak és nemzetünknek, alkotmányunknak, szabadságunknak is biztosítéka.5 A novemberi felkelés után az északi, északkeleti vármegyék tüntető lelkesedéssel fogadták a magyar földre menekülő lengyeleket. A határ menti nemesség egymással versengve látta vendégül a lengyel menekülteket. A lengyelek egy része (mint a második világháború első éveiben) Franciaországba ment, igen sokan azonban a magyar falvakban, vidéki nemesi kúriákban találtak menedéket.6 Borsod, Abaúj, Zemplén megyék reformkori lengyel kapcsolatai Kossuth és Kölcsey révén irodalmilag is ismertté váltak.7 Múltunk egyes fejezeteit8 több-kevesebb hiányosságokkal ismerjük, bár az északi, északkeleti vármegyéink Lengyelországhoz fűződő kapcsolatai vonatkozásában számos-kereskedelmi, kulturális és néprajzi — kapcsolattörténeti kérdést feltáratlannak kell tekintenünk. A legújabbkori magyar-lengyel kapcsolatok területén szintén sok a feltárnivaló. Ezek közé tartozik — többek között — a lengyel menekültek magyarországi életének (1939—1945) feldolgozása, a menekültek politikai, kulturális tevékenységének, valamint élet- és munkalehetőségeinek feltárása, értékelése is. Borsod, Abaúj, Zemplén megyék — földrajzi helyzetükből adódóan — fontos szerepet töltöttek be a hitleri agresszió által 173
