Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Kovács Ernő: Szentsimon község gazdasági-társadalmi viszonyainak fejlődése 1920-1950 között
az 1913. X. te. alapján tevékenykedik. E törvény meghatározta a Társulat jogviszonyait, alapszabályát és felügyeletét. E törvényre hivatkozva kérte a község 1929. október 29-én a Legeltetési Társulat újjáalakítását~hiszen ez már az úrbérviszonyok megszüntetése óta működik, azonban az I. világháborút és a forradalmakat követő időszák eseményei következtében igen zilált állapotba került, mint ahogy azt a községi elöljáróság felterjesztése is megállapította.4 3 A Legeltetési Társulat újjászervező közgyűlését 1929. október 13-án tartották, amelyen szervezési szabályzatot fogadtak el. A járási főszolgabíró javaslattal ellátva felterjesztette az alispánhoz, aki a gazdasági felügyelőség véleményét meghallgatva, az előzetes működési engedélyt megadta. A határozatnak nyomatékot adott, hogy az alakuló közgyűlés a nyomásos gazdálkodás fennmaradásával indokolta a Legeltetési Társulat megalakítását. Ez tükröződik a határozatból is: ,/í kérelemnek helytadok, és Szentsimon község volt úrbéri közbirtokosságnak 1929. október 13-án megtartott közgyűlésén a nyomásos gazdálkodás fenntartása tárgyában hozott határozatait, szervezési szabályzatát a vármegyei közgyűlés határozatának utólagos jóváhagyása reményében jóváhagyom.”44 Az adott helyzetben a nyomásos gazdálkodás rendszere megköveteli a Legeltetési Társulat tevékenységét, mivel az állatok legeltetését csak így tudták optimális körülmények között folytatni. Az indoklásban az alispán arra hivatkozik, hogy a közbirtokosság ellenkező esetben hátrányba kerülne. A Legeltetési Társulat létrehozása valóban szükséges volt, hiszen különben anarchikus állapotok következtek volna be az állattenyésztésben. Ennek ellenére retrográd tényezőként hatott, mert továbbra is segített fenntartani — a már régen idejét múlt — nyomásos gazdálkodást. A társulat jelentős gazdálkodást folytatott. Évenként rendszeres közgyűlésen tárgyalták meg az adott év költségvetését és zárszámadó vagyonmérlegét. Komoly bevételi forrásként szerepelt a „korcsmaház” bérbeadása, amelyből pl. 1939-ben 1000 P. bevétel adódott,4 5 valamint a rét, kaszáló bérbeadásából, és a Vermes dűlőben levő erdőterületből származó bevétel. A kiadások az állattenyésztésből adódó közös kiadásokból, tenyészállat vásárlás, istállóépítés, a pásztorok bérének egy része 4 6 pásztorlakások karbantartása, személyes és dologi kiadásokból álltak. Elég gyakran — mondhatni rendszeresen — előfordult, hogy a bevételek nem fedezték a kiadásokat, így a különbözeiét kivetették a birtokosokra, a birtoknagyság arányában. 1941-ben pl. a költségvetési hiány 4183 P.-t tett ki. A hiány fedezésére minden 1/8-ad telek (3 kát. h. ) illetőség után 12,45 P. hozzájárulást vetettek ki.47 Az 1913-as X. törvénycikk rendelkezett a Legeltetési Társulat jogállásáról. E szerint a Társulat önálló jogi személy, amelyet a 4 évenként megválasztott vezetőség képviselt. A vezetőség elnökből, jegyzőből, gazdából, pénztárosból, valamint tagokból állt. A vezetőség a közgyűlés által meghatározott tiszteletdíjat kapott az ügyek intézéséért.48 Fentebb már szóltam róla, hogy 1929-ben a közbirtokosságot újjá kellett szervezni, amelyhez azonban az említett tényezők mellett hozzájárultak a gazdálkodásból adódó problémák, és az egész országban jelentkező súlyos gazdasági viszonyok is. A „volt úrbéres gazdaközösség”49 a 20-as években állandó pénzgondokkal küzdött, ezért egyre gyakrabban élt azzal a lehetőséggel, hogy a tulajdonában levő erdő egy részét kivágták, vagy egy évre bérbeadva bizonyos területet kivágattak. Ezzel egy időben azonban „elfeledkeztek” a kivágott terület újratelepítéséről. Emiatt az Erdőrendezőség többször peres eljárást indított a Legeltetési Társulat ellen, amelynek során az alispán tetemes pénzbírsággal sújtotta őket.50 A peres eljárások sokáig elhúzódtak, végül a földművelés- ügyi miniszter döntése zárta le, természetesen nem a Legeltetési Társulat javára.51 149
