Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Kovács Ernő: Szentsimon község gazdasági-társadalmi viszonyainak fejlődése 1920-1950 között
Az így kialakult nyomásokat felosztották a birtoklás arányában úgy, hogy valamennyi nyomáson belül, mindhárom osztályú földből kapott minden — földtulajdonnal rendelkező — birtokos. Részesültek ebből a zsellérek is (zsellérföld), ezek azonban nyomásonként egy tagban kapták meg a földet. (Itt nem volt minőségi megosztás). A zsellérföldeket Fergetyinban, Darmancában, Moroszlóban és Kenderföldön adták ki. A termelés pedig a következőképpen alakult évenkénti váltással: Az 1. nyomásban búzát termeltek, a 2.-ban kukoricát, zabot, árpát, a 3.-ban részben burgonyát, zabosbükkönyt, részben pedig ugarnak hagyták. Különös figyelmet fordítottak a harmadik nyomás megművelésére. Az ugart, valamint a bükkönyös zabbal bevetett területet (amelyet már május, júniusban lekaszáltak) háromszor szántották meg az év folyamán és meg is trágyázták. A harmadik szántás után került sor az őszi búza vetésére. A nyomásos művelésből kimaradt két terület: Kenderföldön termelték meg a háztartáshoz és a ruházkodáshoz elengedhetetlenül szükséges kendert (egyszer-egyszer próbálkoztak lentermeléssel is, de sikertelenül). Dombalja is kiesett a nyomásból. Itt mindenki a szükséglete szerinti terméket termelte: általában lucernát, lóherét, kukoricát. A rétgazdálkodásban is a nyomásos beosztást követték. A völgyi réteket a nyomások szerint kaszálták, amelyik szántóterület ugarolva volt, a hozzá tartozó völgyi rétet nem kaszálták, hanem ősszel a szarvasmarhával legeltették. A völgyi rétek általában a szarvasmarha-tenyésztéshez szükséges szénát adták, ebben volt a nagy értéke. A rétterület másik része a savanyú — tehát inkább lónak való szénát adta. Ez a Nagyrét. A Nagyrét minőségileg szintén megosztásra került. Két részre osztották: a felső rét szárazabb, az alsó (Szilaljai rész) nedvesebb, így a birtok arányában mindkét részből arányosan kapott minden birtokos. A nyomásból kivonták a Tórétje nevű területet, ahol mindenkinek volt egy kis rétje, amelynek termését szintén a szarvasmarha takarmányozására tudták felhasználni. A művelésnek ez a formája a falusi földközösség maradványa, amely akadályozta a kapitalista termelési módszerek bevezetését. Jelentős területek estek ki évenként az amúgy is szűkre szabott művelhető területekből. Mindennek következtében a termelés minőségi fejlődése stagnált. A holdankénti átlagtermés a művelésben lévőkre számítva nem volt több 6—7 q-nál. Ha pedig az ugarolt területet is beleszámítjuk az átlagba, a helyzet még kedvezőtlenebb. A 30-as években egyre gyakoriabbakká váltak az „ezüstkalászos gazda” tanfolyamok. E tanfolyamokat a Rk. Olvasókör helyiségében tartották a hosszú téli estéken, ahová neves járási mezőgazdasági szakembereket is meghívtak előadóként. Az előadók szóltak a korszerű fejlődési lehetőségekről, de megvitatták azt is, hogy a község jelenlegi földhasználata nem alkalmas arra, hogy azon korszerű és jövedelmező gazdálkodást folytassanak. A hallgatóság meggyőződött arról, hogy a nyomásos gazdálkodás már gátja a fejlődésnek. Ezeken a téli tanfolyamokon érlelődött meg a falu gazdáiban az a gondolat, miszerint meg kell szüntetni a nyomásos gazdálkodást, véget kell vetni a „nadrágszíj’’-parcellák korszakának. A gondolatot tett követte, és előzetes megbeszélés alapján a birtokosok nevében Kovács Dezső gazda beadvánnyal fordult a járási telekkönyvi hivatalhoz, amelyben kérte a község földjeinek tagosítását.3 7 A kérelem 1938. július 29-én kelt, és ezzel kezdetét vette a tagosítás folyamata, amely — de erre az indítványozók nem gondoltak — eltartott egészen 1950. október 10-ig. A két időpont között eltelt években igen sok vita, tárgyalás zajlott le a községben, és nemegyszer igencsak ideges hangulat vett erőt a lakosságon. 10* 147
