Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)

Kovács Ernő: Szentsimon község gazdasági-társadalmi viszonyainak fejlődése 1920-1950 között

A tagosítási kérelemre a putnoki telekkönyvi hatóság 4500/1938. sz. végzésével válaszolt, amelyben egyetértett a lakosság igényével, és továbbterjesztette a felettes ható­ságokhoz. Végül 1939. VIII. 6-án az igazságügyi miniszter 36.114/1939. IM sz. rendeletével engedélyezte a tagosítás megkezdését, és megelőlegezte a tagosítás költségeit. E rendelet alapján az állam magára vállalta a tagosítási költségek 20%-át. Fél év múlva, 1940. január 17-én jelölték ki a birtokrendező mérnököt dr. Dobos Boldizsár személyében, aki rövidesen hozzáfogott a tagosítási munkálatokhoz. Még ez év tavaszán (III. 12.) sor került az első előmunkálati tárgyalásra, ahol ajkv. tanúsága szerint a falu birtokosainak meghallgatását végezték el. Majd április 20-án bizalmi férfiakat válasz­tottak, ugyancsak a birtokosok részvételével. A bizalmi férfiakat birtokkategóriánként választották, összesen 4 birtokkategória volt, egy birtokkategóriába 3 főt választottak bizalmi férfiként. A tagosítás megkezdésétől 1940. április 16-ig a munkálatok lényegében zökkenőmentesen folytak, de ezen a napon vált nyilvánvalóvá az ózdi járási gazdasági felügyelő véleménye, miszerint a 20-as években (1923—24) — a Nagyatádi-féle földreform során juttatott földek, az ún. OFB földek szintén tagosításra kell, hogy kerüljenek. Ezt indokolja az ésszerűség és a gazdaságosság, de így határozott a fm. miniszter is. A földművelésügyi miniszter rendeletét, mely a tagosításba vont területekről rendel­kezett, a lakosok nem vették komolyan. Az említett rendelet, amely 1939. VII. 3-án 183 319/1939. sz. alatt jelent meg, rendelkezik a tagosításba be nem vonható területekről, úgy minta) 345 kát. h. közbirtokossági legelő, b) az idők folyamán beépített külterületek (Dombalja, Bírófold), d) A Grósz-féle birtokok, d) az Ózd—Domaháza közötti út községi szakasza, e) a lelkész és kántori javadalmak. De konkrétan rendelkezik arról is, hogy az OFB földeket viszont tagosítani kell. így rendelkezett a miskolci királyi törvényszék is 1939. okt. 1-én kelt 3 466/1938. 8 sz. ítéletében.38 Most azonban miután a tagosítás konkrét kimunkálására került sor, pontosítani, konkretizálni kellett az OFB földek helyzetét. Ezt értelmezte így, és ezért foglalt állást a tagosításuk mellett a járási gazdasági felügyelő is. Ezen viták kibontakozása nem siettette a tagosítás befejezését, sőt a hangonyi körjegyzőnek a megyei Közig. Biz.-hoz küldött levele azt bizonyítja, hogy a birtokba helyezést már háromszor halasztotta el a mérnök, aki új határidőt tűzött ki a sürgetésre, 1943. október 16-át.39 Ez azonban még nem jelentett végleges határidőt. 1944. augusztus 25-én a miskolci közigazgatási törvényszék végzése kimondja, hogy az új gazdasági év megkezdéséig a birtokbaadást el kell végezni.4 0 A sok tárgyalás közül az első érdemleges tárgyalás (a jkv. is így említi) 1942. május 12-én zajlott le, amelynek során minden földbirtokos egyéni véleményét meghallgatták. A következő jelentősebb tárgyalás 1943. március 22-én volt, ahol a házhelyigénylők házhely-elhelyezési tárgyalása zajlott. Ez nem kis jelentőségű do­log volt, mert a kijelölt és kimért házhelyeket ki kellett vonni a tagosításból, és ezzel kevesebb művelhető földet kaptak a birtokosok. A tagosítási munkálatok befejezése előtt a legjelentősebb az ún. elhelyezkedési tár­gyalás volt 1944. március 23-án. Ennek során alakult ki az a földterület, amely kiosztásra került. Akiosztás végül is 1944. őszére megvalósult, és a község felszabadulásával szinte egyidőben mindenki az új birtokán kezdhette meg, most már a korszerűbb gazdálko­dást.4 1 Annak ellenére, hogy a tagosítás lényegében 1945-re megvalósult, a befejezés mégis 5 évet váratott magára. A háború befejezése után, ahogy konszolidálódott a politikai és közigazgatási helyzet, folytatódott a tagosítás befejező munkája.42 A harmadik birtoktípus a község kisbirtokos gazdaközösségének, az ún. közbir­tokosságnak a birtoka, amely Legeltetési Társulat néven működik. A Legeltetési Társulat 148

Next

/
Oldalképek
Tartalom