Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Szabó Lajos: Színműjátszás Taktaszadán. Adatok a falusi színjátszás történetéhez, 1911-1948
kely János, súlyos lábsebével egy bécsi „feldspitálba” került és ott a nagy idegen városban szenvedő és unatkozó magyar sebesültek mulattatására elmondta nekik „A cigány” összes szerepeit, mivelhogy az egész szövegkönyvet könyv nélkül tudta. Ez a bécsi eset volt a legtávolabbi „vendégszereplés” a taktaszadai színjátszás krónikájában. A háború alatt és a forradalmak alatt szünetelt a színjátszás és csak 1920 húsvétján kezdte meg újra munkáját a műkedvelő gárda. Ezúttal is „A cigány”-t adták elő, részben a régi szereplőkkel, a Rác vendéglő nagytermében szép sikerrel. 1921- ben az eddigi irodalmi értékű darabok után egy érzelgős darabot hoztak színre. A darabot Lukácsy Sándor írta (1835—1907), akinek ötvennél több népszínműve igen kedvelt volt, különösen a falusi közönség előtt. „Színpadi rutin és — a maga idejében — igen sikeres parlagi érzelmesség párosult darabjaiban.”3 A darab címe „Az Isten keze”, s ezt a „ríkatós szerepet” olyan nagy érdeklődés kísérte, hogy nem teremben, hanem csűrben kellett játszani, hogy elférjen a közönség. A csűröskertben volt egy nagy, 12X30 m-es csűr, melyet a szerencsi cukorgyár ingyen bocsátott rendelkezésre. Itt állították fel a színpadot, ülőhelyeket és ékesen feldíszítették a nagy csűrt. A darabot „telt csűr” előtt játszották és olyan nagy hatást keltett, hogy évtizedekig emlegették és az egykori szereplők unszolására harminc év múlva újra műsorra tűzték megint. „Az Isten keze” nyitotta meg Taktaszadán a gyenge irodalmi értékű vagy éppen selejtes darabok hosszú-hosszú sorát. Ez az 1921-es előadás azért is nevezetes volt, mert ez alkalommal történt meg először, hogy a paraszti szereplők mellett immár a falu középosztályához tartozók is felléptek benne, Zitás Mária személyében, aki a református lelkész leánya volt, és Molnár Ede római katolikus tanító személyében, aki most kapott indítást ahhoz, hogy a következő évben a katolikusok között ő is megszervezze a műkedvelő gárdát. 1922- ben Molnár Ede katolikus tanító vezetésével megalakult a katolikus színjátszó gárda is és még ebben az évben előadta a „felső iskolában”, vagyis a római katolikus iskola nagytermében Szigeti József szép, irodalmi értékű darabját „A vén bakancsos és fia a huszár” című népszínművet szép erkölcsi és anyagi sikerrel. így tehát már két műkedvelő gárdája van a községnek, de 1926-ig egyik sem rendezett előadást. Református részről ennek a fő oka Novák Lajos betegsége, majd pedig 1925- ben a községből való távozása. 1926-ban jött Taktaszadára Orosz László református kántortanító, aki aztán ettől kezdve évről évre szakadatlanul rendezte a színdarabokat. Ugyancsak 1926-ban költözött Taktaszadára Egey Matild római katolikus tanítónő, aki szintén lelkes és fáradhatatlan rendezője lett katolikus részről az előadásoknak. A református és a katolikus műkedvelő gárdák mellett egy harmadik gárda is alakult 1926- ban a középiskolába járó taktaszadai diákokból, akik a szünidőt idehaza töltvén, 1926. augusztus 20-án előadták „Az iglói diákok”-at. Az előadás jól sikerült, tiszta bevételét a református egyház pénztárának adományozták. A színjátszó gárda tagjai: Nagy János, Sélley Attila, Juhász Dezső, Misley Zoltán, Liszkai Dezső, Liszkai József, Halász Károly voltak. Ezzel az egyetlen szerepléssel be is zárult működésük, több darabot nem adtak elő. 1926-ban a református műkedvelők egy könnyű fajsúlyú, három felvonásos operettet adtak elő. Szerzőjére adatszolgáltatóink már nem emlékeznek, címe: „Az obsitos”. Kéziratát Novák Lajos a miskolci színháztól kölcsönözte, a ruhákat is onnan kapták. A darabnak irodalmi értéke semmi, egy obsitot kapott zsidó ifjúról szól. Húsvétkor adták elő a szépen feldíszített uradalmi nagy csűrben, „telt csűr” előtt játszották nagy anyagi sikerrel. Az erkölcsi siker már gyenge volt, mert a községbeli zsidó családok megnehezteltek a színjátszókra, hogy ilyen, zsidókat erősen kifigurázó darabot választottak. Ezzel a 127
