Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Szabó Lajos: Színműjátszás Taktaszadán. Adatok a falusi színjátszás történetéhez, 1911-1948
SZÍNMŰJÁTSZÁS TAKTASZADÁN ADATOK A FALUSI SZÍNJÁTSZÁS TÖRTÉNETÉHEZ, 1911-1948 SZABÓ LAJOS Az 1717-ben alapított Taktaszada községben csak a falu fennállásának a százkilenc- vennegyedik esztendejében kezdődött el a színjátszás. Csaknem két évszázadon át nem volt a községben színpad, nem tévedtek ide a nádasok közé vándorszínészek sem, a mimet mindössze a betlehemesek és a háromnapos lakodalmakban női ruhába öltözött vidám férfiak mórikálásai jelentették. Pedig 1911 előtt is, amikor megkezdődött a színjátszás a községben, már megvoltak a feltételek a színjátszás mívelésére, hiszen voltak népművelők (a reformátusoknak 1717. óta, a római katolikusoknak 1836 óta volt tanítójuk), voltak iskolatermek, volt vendéglői nagyterem és voltak tágas csűrök. A református egyházközségnek 1873 óta volt könyvtára is, «melyben számos színmű is volt. Mégis, 1911-ig nem volt színjátszás a községben. A tanítók elzárkóztak előle, ami érthető is részben, hiszen például a református tanítónak jóval több mint száz gyermeket kellett tanítani reggeltől estig, szeptembertől június derekáig, s emellett a javadalmi földjével is foglalatoskodni. A szünidei hónapok pedig nem alkalmasak falun sem színdarab betanulására, sem eljátszására. A középosztály többi tagjára (lelkészek, jegyző, gazdatisztek) szintén nem lehetett számítani. így aztán Taktaszadán a színjátszás végül is népi kezdeményezésre indult meg. A taktaszadai színjátszás kezdeményezői Szűk Zsófia parasztlány és Zsámba Margit, a postamesternő leánya voltak. Ők ketten 1910-ben Tiszadobon töltötték a karácsonyi ünnepeket és ott, a tiszadobi műkedvelők előadásában látták Szigligetinek „A cigány” című népszínművét, mely nagyon megnyerte tetszésüket. Hazatérve sokat beszéltek az előadásról a helybeli fiataloknak s elhatározták, hogy ők is megpróbálkoznak a színjátszással. Szűk Pál, Szűk Zsófia és Zsámba Margit összeadták a szükséges összeget és Budapestről Pfeiffer Ferdinánd könyvesboltjából megrendelték a könyvet. A darab betanításához felkérték az egyik községbeli iparost, Kéri János kerékgyártót, aki készséggel vállalkozott. Kéri egykor Budapesten volt inas, majd segéd és lelkes látogatója volt ott a színháznak, különösen a népszínműveket szerette. Kiváló hallása és hangja volt, a hallott dallamokat kedvvel dúdolgatta. A cigány dallamait is mind tudta kotta nélkül (kottát nem is ismert) és jól betanította a szereplőket. Ezenkívül minden egyes szereplő előtt eljátszotta a férfi és női szerepeket, ami azért volt nagyon fontos ezeknek, mert közülük a legtöbben soha életükben nem láttak még színdarab-előadást és fogalmuk sem volt a színjátszásról. öt hétig tanultak. Minden este összejöttek, vasárnap pedig kétszer is, délután is, este is volt próba. A kellékek, ruhák kikerültek mind a faluból. Hajduruhát Csengeri András kisbírótól kölcsönöztek, mert a faluban csak neki volt zsinóros kék magyar ruhája. A darabban szereplő Zsiga cigánynak a kunyhóját valódi náddal fedték be. A kovácsműhelybe szükséges „kapkodó fúvó”-t Lakatos Mihály cigánykovácstól kölcsönözték. A színpadot maguk a szereplők állították össze, söröshordókra helyezett deszkákból. Függönyt a szerencsi állami elemi iskolától kölcsönöztek. A kulisszákat maguk készítették papírból. 125
