Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)

Szabó Lajos: Színműjátszás Taktaszadán. Adatok a falusi színjátszás történetéhez, 1911-1948

A színművet a Nagy András féle vendéglő 8X11 méteres nagytermében játszották. Csak ülőhelyek voltak. (Fenntartott hely 3 korona, I. hely 2 korona, II. hely 1 korona.) Az előadáson csak meghívottak vehettek részt, akik nyomtatott, névre szóló meghívót kaptak. Az előadáson mintegy százötven főnyi közönség volt jelen. A helybeli intelligencia távol tartotta magát.

Az előadás jól sikerült. Annyira igyekeztek a hűséges hangulatkeltésre, hogy mikor a cigány kalapálta a vasat, a kulissza mögül csillagszórókat gyújtottak és a közönség álmélkodva nézte, hogyan „hiccel” a vert vas. Annak dacára, hogy a szereplők nagy része soha nem látott még színdarabot és soha nem szerepelt, fesztelenül mozogtak, élethűen játszottak, sőt Márton gazdának (játszotta a község tréfacsinálója, Büdi István) még arra is támadt mókás gondolata, hogy a kezében tartott szakajtó tollat a közönség első sorai közé seperte, amelyből aztán nagy kacagás és jókedv kerekedett.

A jól sikerült színjátszás bevételéből a tiszta jövedelmet a szereplők egy akarattal a református iskolai könyvtár gyarapítására adományozták.

A „szerepéről sokáig beszéltek még a faluban, és a sárospataki hetilap is megemlékezett róla. „A cigány”-nyal kezdődött el a színjátszás Taktaszadán, 1911 farsangján.

1912- ben nem játszottak semmit.

1913- ban a község új református lelkészt kapott, Novák Lajost, aki lelkes műkedvelő, tehetséges rendező és jó énekes volt. Maga köré gyűjtötte a színjátszás takUszadai úttörőit (Szűk Zsófia, Szűk Pál, Büdi István, Székely János, Büdi József, Seres Károly, Lukács István) és velük összeválogatott a község fiatalságából, felekezeti különbség nélkül, egy jó együttest. Nagy fegyelmet tartott köztük, akit nem látott alkalmasnak a próbák során, attól elvette a szerepet és másnak adta. Minden egyes szereplővel külön- külön foglalkozott s mondják, hogy számtalanszor ismételtetett, míg csak megfelelőnek nem látta a játékot. Most már ő tanította be pontosan és szabatosan az énekes szerepeket is, s az általa 1913-ban alapított református énekkarból is toborzott jó hangú és jó alakításé tagokat a színjátszó gárdába. Jellemző volt és maradt ezekre a színjátszókra az önkéntes buzgóság, lelkesedés. „Nem azon kellett akkor rágódni, hogy kit hogy lehet valahogy rábírni a szerepre^ mert mindegyik szívesen és pontosan jött akkor és egy szerepre néha egy tucat vállalkozó is akadt. Igen szeretett akkor az ifjúság szerepet leadni” — mondja az egyik visszaemlékező egykori színjátszó.

Megoldódott a terem kérdése is, mert Novák Lajos, mint a református iskolaszék elnöke, biztosította a színjátszók részére a község legnagyobb termét, a református iskolát. Megnyerte a munkához a református presbitérium támogatását is.1

1913- ban Gárdonyi Géza „A bor” című színművét adták elő. Mind a tizenegy férfiszereplő, mind az öt nőszereplő, mind a kisegítő és néma szereplők kiváló alakítást nyújtottak és az előadás olyan anyagi bevételt hozott, hogy abból megvásárolták a színpadhoz szükséges összes deszkákat, állványokat, függönyt, továbbá a kulisszákat, melyeket Kurucz István ügyes kezű szerencsi szobafestő készített el tetszetős kivitelben. így aztán saját felszereléshez jutottak a taktaszadai színjátszók.2

1914- re minden szükséges együtt volt ahhoz, hogy a műkedvelő színjátszás lendületesen tovább folytatódjék, hiszen volt már gondosan összeválogatott műkedvelő gárda, jó rendező, alkalmas terem, kellő színpadi felszerelés és lelkes, érdeklődő közönség.

Az 1914-ben megindult első világháború jó időre megszüntette a színjátszást a faluban. A rendező évekig odajárt a hadsereggel és a világháború végén megfáradva, elnyűtt idegzettel tért vissza. A műkedvelő gárda férfitagjai csaknem kivétel nélkül katonai szolgálatra vonultak be, többen életüket is ottvesztették a véres színpadon, mint többek között Székely István, „A cigány” egyik ügyes szereplője. „A cigány” egy másik szereplője, Szé126