G. Jakó Mariann - Hőgye István: Választási dokumentumok a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban 1848-1948 - Acta Archivistica 6. (Miskolc, 1999)
választó-joggal rendelkező', írni, olvasni tudó és a törvényhatóságban legalább két éve lakással rendelkező személyek. A bizottságok nagy létszámúak voltak (városokban 48400 , vármegyékben 120-600 tag között mozogtak). A virilisek közé azok kerülhettek be, akik az országgyűlési képviselőválasztásra is jogosítva voltak. A virilisek jegyzékét az illető törvényhatóság területén fekvő ingatlan vagyon, az ottani összes állami egyenes adó valamint a személyes kereseti adó együttese alapján állították össze. Az értelmiség összes állami egyenes adóját duplán számították. A törvényhatósági bizottsági tagokat háromévenként hat évre választották. Az önkormányzatiság jelentős törvényalkotása az 1871: 18. tc, a községi törvény volt. Ez alapján a községek három kategóriáját különíti el: a rendezett tanácsú várost, a nagyközséget és a kisközséget. A község a törvény keretein belül önállóan intézi a saját belügyeit, végrehajtja a felsőbb rendeleteket. A községben az aktív választójogot szélesebb alapokra fektették, mint a törvényhatóságok területén, amennyiben itt választó volt minden községi lakos, aki saját vagyona vagy jövedelme után ház, föld, jövedelemadót fizet két év óta. Szintén választó volt minden, cég, testület, intézet, társulat, akinek a községben vagyona volt és az után adót fizetett. A községi képviselet felerészben virilisekből, felerészben választottakból állt föl. (A sokat vitatott virilizmus intézménye gyakorlatilag 1945-ig fenn állt.) Ha valaki több községben is legtöbb adót fizető volt, több helyen is képviselőtestületi tag lehetett. Az értelmiségiek számára itt is biztosították az adó kétszeres számítását. A képviselők száma a népességhez igazodott (kisközségben 10-20, nagyközségben 20-40, rendezett tanácsú városban 48-200 közötti képviselőtestületek működtek). A kis és nagy községekben az összes választópolgár, rendezett tanácsú városokban a képviselőtestület választotta meg az elöljáróságot. A későbbiekben a törvények módosításai minden esetben a központosítás irányába, a helyi autonómia szűkítésére irányulnak, így pl. az 1886. évi törvényhatósági és községi reformok, amikor a módosítás bevezette a virilis jognak megbízott által való gyakorlását és kijelölési jogot biztosított a főszolgabíró számára a községi bíró- és jegyzőválasztásnál. XIX. század végétől egyre több kísérlet történt az országgyűlési választójog megreformálására, tervezetek, javaslatok láttak e tárgyban napvilágot. Végül 1913-ban megszületett az új választójogi törvény, amely a fővárosban és a törvényhatósági jogú városokban lehetővé tette a titkos választást. A választásra jogosultak száma az új törvény következtében az alábbiakban alakult:
