Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

III. Egyház és vallás a török megszállás időszakában - RAJCZI PÉTER: A vallások kulturális szerepe a török uralom alatt Baranyában

lyozza.) Sorban jelennek meg egyes helységek főterén - így Pécsett is - a Szentháromság szobrok. Ezek tehát nem annyira vallási, mint inkább orvostörténeti műemlékek. A korszak tipikus megnyilvánulása volt a hitvita, illetve az ilyen jellegű irodalom. Ez részint a római „pápista" egyház és a reformáció képviselői közötti vitairatokban folyt, és amely vitairatokban gyakran jelennek meg a magyar nyelv nagyon szép, de mai fülnek már kissé furcsa kifejezéséig Pázmány Péter - Magyari István iratai.) De súlyos viták zajlanak Baranyában a reformáció egyes irányzatának követői között is, amelyben a szembenállók a hódítók pártfogását igyekeztek egymás ellen megszerezni. Ezek közül kettőt kell megemlítenem. Az egyik 1574-ben zajlott le Nagyharsányban. Itt a reformátusok ütköztek össze az unitáriusokkal, és a vesztesnek kikiáltott unitárius lelkészt ki is végezték. A másik már szerencsésebb kimenetelű és kultúrtörténeti szempontból egyedülállóan jelentős: az ún. pécsi disputa 1588-ban. Ez a Mindszentek templomában zajlott le Válaszuti György unitárius pap és Skaricza Máté volt tolnai, majd ráckevei kálvinista pap között. A pécsi polgárok először Decsi Gáspárt, az akkori tolnai papot hívták, de ő nem mert Pécsre jönni részint az itteni polgárok, részint a török miatt. Skaricza is csak úgy mert vállalkozni a pécsi útra, hogy biztosítékot kapott, nem lesz semmi bántódása. A vita több napig tartott. Részt vett rajta a helyi magyar városvezetés mellett még a kis létszámú katolikusok plébánosa is. A vitát - amely majd békés lakomával végződik - később Válaszuti megírta „Pécsi Disputa" c. könyvében, amely könyv korabeli másolata megmaradt a kolozsvári volt unitárius főiskola könyvtárában. (Ma ez a Román Tudományos Akadémia 3. sz. fiókkönyvtára, amelynek magyar vonatkozású emlékei nagyon hiányossá váltak.) A reformáció eszméi először a wittenbergi egyetemről hazajövő diákok révén a lutheri vonalon terjedt, de ezt Baranyában hamarosan felváltotta éppen egyes ferencesek működése révén a demokratikusabb felépítésű, radikálisabb kálvini vonal. Ennek a kialakuló református egyháznak jeles iskolája működött Vörösmarton és Tolnán is. Ez utóbbinak a hatásköre aztán az egész magyar reformáció területére, így Debrecenre is kiterjedt. így innen került ki Meliusz Juhász Péter, a „debreceni pápa", és Beythe Ferenc, a Dunántúl nagy reformátora. A középkor egyik jellegzetessége volt a „vándordiák". Éppúgy, ahogy az iparoslegények „valzoltak" egyik városból, gyakran egyik országból a másikba, a középkor tanulni vágyó diákjai is így vándoroltak, peregrináltak egyetemről egyetemre. Gyakran egy-egy híres professzort kerestek fel tanulás céljából. Aki ebben az idő-