Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

III. Egyház és vallás a török megszállás időszakában - RAJCZI PÉTER: A vallások kulturális szerepe a török uralom alatt Baranyában

amelyet a boszniai ferences rendtartomány tagjaival, az ún. bosznita ferencesekkel tölt be. Ebből származó ellentétek aztán sokszor éppen nálunk, Baranyában éreztették erősen hatásukat. Az egyes vallási szervezetek és csoportosulások baranyai működéséről eddig viszonylag kevés olyan munka jelent meg, amely összefoglaló képet adna szűkebb hazánk életéről. A korabeli források gyakran meg sem íródtak, többször a történelem során elpusztultak. Magyarországon az írott történelmi anyag legértékesebb gyűjteménye az egyes szerzetes rendek levéltára és könyvtára volt. Ezek pedig - gyakran vallási viták hevében, majd később II. József idején, amikor a legtöbb kolostort feldúlták, és még később, a kolostorok anyagának 1950-ben történt széthordása során - megsemmisültek, illetve megsemmisítették. Ezért olyan értékes az a kevés anyag, amely - többnyire külföldi levéltárakból - előkerül. Felbecsülhetetlen értékű a jezsuita történelemmel foglalkozó hivatkozott forrásanyag és Fricsy Ádám S.J. kutatása, valamint többek között Dallos Mihály pécsi püspök 1620-ban kelt feljegyzéseinek Holovics Flórián által történt közzététele. De a Káldy-Nagy Gyula által közzétett Baranya megyei XVI. századi török adóösszeírást tanulmányozva is azt látjuk, hogy igen sokan vannak még kisebb falvakban is, akik neve mellé a „diák" szó van illesztve. Ebből arra következtethetünk, hogy a török előtti idő plébániai iskolázása a török alatt sem szűnt meg teljesen. A pécsi jezsuita latin iskola, a vörösmarti, laskói, tolnai református iskola - ez utóbbi esetleg főiskola - mellett ezek a diákok voltak azok, akik a magyar nép kultúráját itt fenntartották. Sőt arra is következtethetünk, hogy ezekből az iskolákból esetleg a latint is ismerő diákok kerültek ki, akik majd az ország más - nem török uralom alatt lévő - részein is megállják helyüket. Egyébként is érdekes, hogy hazánk területén a törökök diplomáciai nyelve gyakran a magyar volt. (Ezt bizonyítják a pasák magyar nyelvű levelezésének nagy tömegben fennmaradt dokumentumai.) Valamennyi török pasa tartott magyar íródeákot, és a Konstantinápolyba küldött követségekről is tudjuk, hogy mindig vittek magukkal magyar tolmácsot. Igen fontos forrásanyaggal szolgálnak a királyi Magyarország részéről végzett ún. dikalis összeírások is, amelyek elkészítését a török hatóságok többször megengedték. Az itt működő szerzetesek között a legmozgékonyabbak a ferencesek voltak. Szekfü Gyula (Magyar történet V kötet 76. p.) megállapítása szerint „a ferencesek boszniai provinciája a legnagyobb sikerrel aklimatizálódott a török uralomhoz, s miután hozzászokott annak zsarolásához, gőgjéhez és kiszámíthatatlan szeszélyéhez, a török is legjobban a bosnyák ferenceseket szenvedhette, akiknek