Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

II. Tanulmányok Szigetvár és környéke XVI-XVII. századi, történetéről, a város és a vár felszabadításáról - KERECSÉNYI EDIT: Kanizsa és környéke helyzete 1594-97 között Haym Kristóf várkapitány és a bécsi udvar levelezése tükrében

sának alakulása izgatta, s Kanizsával - bár számos személyes vagyontárgya, lovai sőt török foglyai is voltak még ott - a főherceg tilalma következtében minimális volt a kapcsolata, a kötetben a várral kapcsolatos újabb adatokat már nem találunk. Összefoglalva a három protokollum tanulságait: e kötetekből érdemben mintegy 2 éven át - 1594 júliusától 1596. június 12-ig, Haym Kristóf felfüggesztéséig követhetjük nyomon Kanizsa és a környező végházak mindennapi keserves gondjait. Bepillanthatunk a katonaság életének rengeteg apró részletébe, és figyelemmel kísérhetjük a végbeliek azon igyekezetét, hogy szinte reménytelenül kilátástalan helyzetükben különféle manőverekkel legalább némi létbiztonságot teremtsenek maguknak. E két év alatt sikerként jóformán csak a Kanizsától Babócsáig terjedő terület falvainak visszahódítását és Babócsa visszafoglalását illetve részleges felépítését könyvelhetjük el, bár a visszahódított területen lakó nép élete korántsem vált ezáltal könnyebbé. A leveleket olvasva sem Haym, sem a többi főtisztek és katonák magatartásában nem tapasztalunk együttérzést a kiszolgáltatott, szüntelenül robotoló parasztok iránt. Gyarapodásukra nem, csupán kizsákmányolásukra törekedtek. Kanizsa újjáépítése terén ezen két év alatt - bármennyire szorgalmazta is Haym - szinte semmi nem történt, sőt a vár tovább pusztult, s a városban sem vált biztonságosabbá az élet. Nem történt előrelépés a környező végvárak és végházak, Komár, Rajk, Pölöske és a többiek megerősítése terén sem. A katonaság létszáma mindvégig a szükségesnek csupán a töredéke volt, zsoldjukat nagy késéssel és hiányosan kapták meg, ruházatuk, élelmezésük pedig kritikán aluli volt. Bizonyára ezzel is magyarázható, hogy a főtiszteknek és a katonáknak egyaránt főleg a harácsoláson járt az esze. Az óbester és Püchler mustramester viszálykodásának szintén tetemes része volt a fegyelem szétzüllésében. Pedig számos jel utalt már arra, hogy a török nem nyugszik bele Babócsa, Berzence és Segesd elvesztésébe, rövidesen megpróbálkozik visszafoglalásukkal, sőt ellentámadásba lendül. A bécsi udvar sem fordított kellő gondot a déli végek megerősítésére. Rudolf császár és a haditanács figyelmét a 15 éves háború más színterei: így Esztergom és Győr ostroma foglalta le. A pénztár üres volt, a gazdaság nem funkcionált, amit a paraszt megtermelt, nem ő takarította be, vagy ha igen, elrabolták tőle. A földesuraknak sem volt lehetőségük, hogy megvédjék jobbágyaikat. A közerkölcsök mélypontra süllyedtek. Az adott szónak nem volt értéke, a főherceg és a