Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

I. Tanulmányok a török alóli felszabadító háború kérdéseiről - NAGY LÁSZLÓ: A török világ végnapjai Magyarországon (A török katonai kudarcok okai, 1683-1689)

tudományos megalapozottsága terén.

5 Mindent összevetve elmondhatjuk, hogy az elhangzott referátumok alapvetően nem cáfolták meg az egyik magyar kortárs, Cserei Mihály vélekedéseit, aki török ellenvéleményekre alapozva helytelenítette Bécs megtámadásának a gondolatát is: „Valának mind a császár (t.i. a szultán) mellett levő tanult vezérek közül, mind a magyarok közül, akik nem jovallják, hogy Bécset szállja meg a fővezér (t.i.Kara Musztafa). Mind azért, hogy a hadi okos regula szerint Komárom, Poson, Győr és más fortalítiumok, kikben erős praesidium vala, hatok megé maradván, ha valami casus találná Bécs alatt őket, praecludálnák visszajövő utjokat, mind kiváltképpen azért, hogy Bécs a német császár residentiája lévén, és az egész német Impériumnak, sőt az egész kereszténységnek bástyája, egyáltaljában a császárt a kereszténység megsegíti és Bécset eliberálja az obsidio alól." A császárváros megtámadása helyett inkább azt javasolták a nagyvezérnek, hogy Komáromot vagy Győrt vegye ostrom alá, „mert azok magyar koronához tartozván, az impériumbeli fejedelmek s külső királyok is azokkal nem gondolnak semmit, a császár maga erejivel meg nem oltalmazhatja". Ha ezek az okfejtések és javaslatok valóban így hangzottak el, a hozzászólók jelentős haditapasztalatáról és politikai bölcsességéről tanúskodnak. Ám véleményük pusztába kiáltott szó maradt, mert Kara Musztafa - Cserei szerint - „ördögi kevélységgel felfuvalkodván és mind a császárt, mind a több keresztény királyokat semminek alítván, a jó, hasznos tanácsot megveté, azt forgatván, hogy ha ő Bécset megveszi, Komárom, Győr s a többi mind feladják magokat. Azért minden erejivel Bécs alá indula..."

6 Bécs elfoglalása kétségtelenül maga után vonta volna az említett magyarországi várak elestét, azonban maga a császárváros elleni hadiakció az adott politikai és katonai helyzetben stratégiailag eleve elhibázott döntés volt, ami törvényszerűen magában hordta a kudarc bekövetkeztét. Ezen túlmenően a korábban oly tehetséges és sikeres hadvezérnek bizonyuló Kara Musztafa számos mulasztást követett el a támadás kivitelezése során is. így például csupán két napos indokolatlan késedelmeskedéssel vonult Bécs alá, időt biztosítva ezzel nemcsak a védelmi munkálatok befejezéséhez, de jelentős gyalogság Bécsbe juttatásához is. Méltán hibáztatható amiatt is, hogy nem igyekezett hatékonyan akadályozni a fölmentő hadak gyülekezését és fölvonulását. Mindezt betetőzte azzal, hogy a szövetséges erők közeledésének hírére először csupán serege egy részét indította ellenük. A táborában tartózkodó erdélyi követ elmondása szerint Kara Musztafa így vélekedett az ellenfélről és az annak részéről fenyegető veszélyről: „Várakozzál, míg ezt a várost (t.i. Bécset) megveszem, a hitvány gyaurokat (t.i. a fölmentő sereg katonáit) megveretem s mindjárt választ adok uradnak."

7 Ha a nagyvezér valóban