Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)
II. Tanulmányok Szigetvár és környéke XVI-XVII. századi, történetéről, a város és a vár felszabadításáról - DÁVID GÉZA: Szigetvár 16. századi bégjei
Musztafát dicsérhette nagy buzgalommal Ali bég, ugyanis ő 3.000 akcse többletet kapott addigi 20.000 akcséjához, az előbb említetteknél valamivel korábbi dátummal, 1574. május 3-án. 41 Az ezt követő majd három évre egyelőre nincs adatom a szigetvári bégekről. 1577. július 9-i berát-szerzési dátummal jegyeztek be egy újabb (?) Ali béget az Isztambulban felfektetett ama defterbe, mely a birodalom valamennyi szandzsákját magában foglalta. 42 Hászainak összege 590.083 akcséra rúgott, szokatlanul magasra. Minthogy az előző Ali bég is igen tisztes javadalmakat élvezett, s minthogy a neki járó évi bevétel is 0.083 akcséval végződött, erős a gyanúm, hogy ugyanarról a személyről van továbbra is szó. A kérdés csak az: végig egy helyben ült-e, vagy közben máshová is áthelyezték. Bár eddigi tapasztalataim inkább az ellenkezőjét sugallnak, 43 teljesen mégsem zárnám ki a folyamatos regnálás lehetőségét. 44 Bárhogy is volt, egy biztos: a korszak egyik legjobban fizetett középszintű tisztségviselője működött ekkor Szigetváron. A sors fintora révén azonban Isztambulban időről-időre összetévesztették őt a Szolnokon tevékenykedő azonos nevű kollegájával, 45 akinek szintén meglehetősen magas, 442.800 akcséra menő hászai voltak. 46 Szigetvári korszakából elég kevés felterjesztésének maradt nyoma, 47 ugyanakkor kettővel későbbi posztjáról sem volt rest régebbi alárendeltjei 48 érdekében levelezni, ami arra utal, hogy „atyai" viszonyba került a helyiekkel. Kormányzói ténykedése során készült el a Szigetvári szandzsák fentebb már idézett, ma ismert egyetlen tahrír-deftere. Nincs módunk itt arra, hogy részletekbe menően bemutassuk, mekkora területet foglalt magában ez a közigazgatási egység; csak a náhije-székhelyek felvillantásával szeretnénk érzékeltetni ezt a dimenziót. A harsányi náhije esett a legkeletebbre, majd a siklósi és a sellyei következett közel azonos magasságban, a három együtt hosszan elnyúlva a Dráva mentén. Innentől észak felé szélesedett a határ, minthogy a vaskaszentmártoni náhijéhoz a görösgali és a szigetvári felülről csatlakozott. Utóbbival csaknem egy szintben találjuk Babócsát, majd jóval északabbra Berzencét (melyről nem tudni, mikor lett járási központ), Segesdet és Kanizsát (!). Összességében tehát délkelet-északnyugat irányban terjedt ki a liva, délről mindvégig a Dráva mosta partjait, keletről a Mohácsi-Szekcsői, északról a Pécsi és a Koppányi szandzsák alkotta határait, nyugaton és északnyugaton pedig a pillanatnyi hatalmi viszonyok függvényében hol nőtt, hol csökkent a hozzá tartozó települések száma; a Kanizsai náhije java inkább kívánságlistaként értelmezhető, semmint ténylegesen uralt régióként. Az érintett települések korábban Baranya, Somogy és Zala megye kisebb-nagyobb részét tették ki.
