Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Hóvári János: A nagyharsányi csata török szemmel

vei szerinte a csatái köprü-i tábor felbomlása után a törökök csak a málnájukkal törődtek s ezért számára szinte törvényszerű, hogy vereséget szenvedtek. Szilahtár azt írta, hogy heves harcok folytak a csata kezdetén. Itt nyilvánvalóan a török lovasságnak a szövetséges balszárny elleni támadására gondol. Egy szót sem ejt arról, hogy ezt a lovassági rohamot visszaverték a bajorok és ellentámadásba mentek át, majd arról sem, hogy ezután a nagyvezír a lapancsai út melletti főerőket vetette be, akiknek támadását szintén felfogta a szövetségesek arcvonala.

;í9 Szilahtár a vereség okát nem a szövetségesek jobb fegyverzetében, szigorúbb taktikai fegyelmében látja, hanem a nagyvezír hibás hadvezetésében. „Reggeltől délutánig hét órán át ágyúval, puskával és karddal köröskörül folyton bátor és vitéz csatákat vívtak és sok főfoglyot ejtettek. De a nagvvezír azt mondta, a hírnév az enyém legyen, és a népet visszatartotta a harctól. A sereg irányításával azonban nem törődött. Mivel bármiféle intézkedésében tehetetlenség volt, a sereg botladozott."

40 Ezek a vádak nem felelnek meg a valóságnak. Szülejmán nem ezért szenvedett vereséget. Kevésen múlt, hogy a bajor balszárny elleni lovas támadás révén nem törték át az ellenséges vonalakat. Ha ez sikerül, minden a nagyvezír tervei szerint történhetett volna. A félelmetes hírű török lovasok már nem tudták megtenni azt, amit korábban mindig. A bajor vértes lovassággal szemben ekkor már rendre alulmaradtak a könnyű lovassági támadások.'

11 Ezt akkor még Szülejmán pasa- mint ahogyan a török hadvezetés általán - nem látta tisztán. Ehhez járult még a szerencsétlen terepválasztás, hogy bokrok és erdőségek akadályozták a török csapatok mozgását. A szövetségesek ellentámadását ezek után már nem lehetett megállítani. A török lovasság megfutott, a hevenyészett sáncokba elhelyezett janicsárság sem tarthatta magát, mivel a lovasság segítsége nélkül semmi lehetősége sem maradt a visszavonulásra. Sőt a gyors visszavonulást az is előidézte, hogy a török seregrészek az ellenség és saját tüzérségük kereszttüzébe került/'

2 Ez Szilahtárnéd a következő leírásban szerepel : ,,A magasságos Allah parancsára pedig az ellenség felől heves szél támadt, amely az ágyúk és puskák füstjét és a síkság homokját az iszlám seregre hordta és a világot sötétbe borította. Szem szemet nem látott, és olyan tolongás és kétségbeesés keletkezett, hogy mindenki a fejét kereste. Este előtt egy órával egészen hátat fordítottak és valamennyien a tábor felé mentek.'"''

3 A tervszerű visszavonulásra azonban nem volt semmiféle lehetőség, mert nem épült megerősített tábor. Hogy Szülejmán pasa mennyire bízott győzelmében, azt a csatából megmenekült boszniai pasának Kanizsára írt levele bizonyítja: „Mi már a győzelemben bíztunk". Ezt követően számolt be a szövetségesek fergeteges támadásáról: ,,De feltűnt a magasban a nagy kapitány (ti. Lotharingiai Károly), aki a kék királlyal, a császár fiával (ti. Miksa Emánuel) az én jobbszárnyam támadásának ellenálltak. Mind-