Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Hóvári János: A nagyharsányi csata török szemmel

éjszaka és 12-én hajnalban a török sereg csak egy hevenyészett tábort tudott felállítni. Külön gondot okozott az is, hogy a Karasica és a lapáncsai út közötti terület, ahol a török tábor állott, igen bozótos, erdős terület volt. Szilahtár erről a következőt írta: „Minthogy Ahmed vezírpasa is értesítette a nagyvezírt, az egész szultáni tábor felkerekedett, oda jött és egy nagy sűrű erdőben, egy helyen utca formájában tábort ütött. Sátort sátorzhoz és sátorkötelet sátorkötélhez erősítettek, úgyhogy a sátrak között olyan szorongás lett, hogy akadályozta a járást. A gyalogos iszlám sereg maga előtt sáncot ásott."

35 Rasid kifejezetten felelőtlen hadmozdulatnak tartotta a táborbontást. „A szultáni sereg a csatatérhez közeli helyre való átvonuláshoz parancsot kapott. Mivel az erdőségen kívül nem volt más hely a sátrak leverésére így a sátrak a csata kezdetén felbomlottak. Az egyik helyről a másikra való átvonulás miatti veszélyt a tapasztalt és dolgokat látott személyek magának a szerdár őfelségének is jelentették. Megértették, hogy a sátrak felbomlása a csata alatt az iszlám seregben nyugtalanságot és menekülést fog okozni. Szavaikat azonbn nem méltatták figyelemre. Az előbbi utasítást nagyvezíri parancscsal ismét megerősítették s vonakodva szedte fel mindenki a málháját és a sátrait s nyugtalankodni kezdtek."

30 Nem tudjuk ellenőrizni, mennyiben igazak Rasid megállapításai azzal kapcsolatban, hogy a táborbontásnak ill. csatavállalásnak komoly ellenzői lettek volna a nagyvezír tanácsadói között. Szülejmán pasa joggal gondolhatta azt, hogy az ellenséget sikerült harapófogóba fognia s már csak a végső csapás hiányzik. Mivel biztos volt dolgában, vállalta azt a kockázatot. Nem is számolt azzal a lehetőséggel, hogy az ellenség ellentámadásba megy át és ő szorul védekezésre. Ez a hazardírozó hadvezetés egyébként az oszmánok egyik sajátossága volt. Erre legtalálóbban a kortársak között a nagyharsányi csata kapcsán Girardin portai francia követ mutatott rá az 1687-ben íródott Mémoire sur les revenus et dépenses de l'Empire Ottoman című kéziratában.17 Az oszmán félhold hadi felállás, ha nem készült hozzá kellő circumvallatióval épített tábor, a nyugati fronton biztos vereséget hozott az oszmánoknak. Ugyanis, ha szárnyakon lévő lovasság vereséget szenvedett, a derékhadban elhelyezett gyalogság és tüzérség eszeveszett menekülésbe kezdett; de ha volt megerősített tábor, akkor sem nyílott lehetőség a menekülésre, ha nem volt a visszavonulást fedezendő lovasság. A csata leírásával kapcsolatban Rasid a kritikusabb. Szerinte az oszmánok még a csatához fel sem álltak, úgy rontottak - szinte menetből - az ellenségre. Szilahtár nagyon jól tudta, hogy a nagyvezír augusztus 12-én hajnalban gondosan felállította a török egységeket, s várta az összecsapást. „Az elöl levő valamennyi vezír, mirmirán és emír is elrendezte a lovas iszlám csapatok jobb és bal szárnyát."

38 A csata lefolyásáról Rasid és Szilahtár nem adnak részletes leírást. Szerintünk nem is értették pontosan, hogy mi is történt. Különösen Rasid nem, mi-