Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Stjepan Srsan: Törökök a XVI. és a XVII. századról szóló horvát irodalomban (fordította: Rohrerné Kovácsevics Zsuzsanna)

az ország szétdaraboltsága, továbbá a Törökországtól fenyegető veszély egyformán visszahatott az ország általános helyzetére, úgy a török alatti területekre, mint a Velencei, vagy Dubrovniki Köztársaságra és nem kevésbé a Báni Horvátországra. Ezért teljesen egyértelmű, hogy mindez visszhangra talált és beleszövődött a kor irodalmába, forrásokba és a későbbi feldolgozásokba is. A feudalizmus társadalmi-gazdasági szakaszait vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a történetírás, mint tudomány, még nem fejlődött ki. A 16-17. században több irodalmi mű is íródott - kisebb-nagyobb történelmi forrásokra támaszkodva - a török hódításokkal, harcokkal, a kereszténység védelmével kapcsolatos témák feldolgozásával. Ebből az időből származnak - egyes kormányszervek hivatalos írott forrásait kivéve - a különböző krónikák és útleírások is. Horvátország szétdarabolt területei, a törökellenes harcok gazdag anyaggal szolgáltak a történelmi események leírásához, különböző irodalmi műfajokban történő megelevenítéséhez. A mohácsi csata után egymás után jelentek meg egyes személyek kisebb-nagyobb müvei, akik általában az átélt események hatására ragadtak tollat. A munkák nagy része csak a horvát történetírás kifejlődése után került nyomtatásba. A horvátországi történetírás kialakulása a 19. sz. elején (illirizmus idejére) tehető és eltart a század közepéig. Általános nemzeti öntudatra ébredés idején az írók a múltba fordulnak, lelkesednek érte, magasztalják, hasznos olvasmányként ajánlják. 1850 után pedig Ivari Kukuljevic megjelenésével, a Horvát Történeti Társulat megalakulásával, illetve az Arkib című horvát történelmi folyóirat megjelenésével 1851-ben megkezdődik a horvát történetírás kora. Kukuljevic tűzte ki célként a horvát történelem valamennyi forrásának feltárását és védelmét, hogy ezzel egyidejűleg megteremtse népünk történelmének kritikai feldolgozását. Abból kiindulva, hogy forrásgyűjtemény nélkül nincs történelem, 1859-ben kidolgozott egy tervet a történelmi emlékek kiadására, megjelentette az „Acta és Jura"-t és a „Privilegia regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae" 1790-ig. A másik nagy, Kukuljevic által összeállított gyűjtemény pedig a Codex diplomaticus - a Monumenta Historica Slavonem Meridionalium sorozaton belül. A horvát történetírás következő szakasza a Horvát Művészeti Tudományos Akadémia megalapításától (1867) indult. Ez a tudományos intézmény a „Rad" és „Starina" című évkönyveiben a horvát történetírásból merített forrásokat és értekezéseket jelenteti meg. A legismertebb történetírók: Fr. Racki, Iv. Kukuljevic, R. Lopasic, T. Sariciklas, Vj. Klaic, S. Ljubic, Ivan K. Tkalcic, majd Em. Laszowski, R. Horvát, F. Sisic, a legújabbak közül N. Klaic, Mirjana Gross, Josip Adamcek, Ive Mazuran. A 19. század második felében, vagy a 20. század elején - a horvátországi