Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Timár György: Baranya népének kontinuitása a török korban

Dolgozatommal nem kívánok vitát provokálni Vass Előd dolgozatában foglaltakkal. Teljesen megegyezik véleményünk a megye nagyfokú elnéptelenedéséről a török hódoltság idején. Számításaink megközelítőleg azonos eredményt hoztak a hódoltságvégi falvak számáról. Amit pedig a népesség nyugatról kelet felé irányuló migrációjáról állít, az is összeegyeztethető az én állításaimmal. Mindössze annyit kívánok kimutatni, hogy Baranya hódoltság utáni népességének volt egy nem is elhanyagolható része, mely kimutathatóan kontinuus módon élte végig az elmúlt másfél évszázadot úgy, hogy egyes családok megmaradtak falvaikban. * * * Koller József a pécsi püspökség történetírója a 18. század második felében nemcsak a török nemjárta területekről és Európa akkor még sok tekintetben feltáratlan levéltáraiból gyűjtött forrásokat művéhez, hanem az egyházmegye területén élő, falusi parasztság kezén lévő, a törökkor előtti időkből átmentett oklevelek lemásolásáról is gondoskodott. Az így összegyűjtött anyagból adott ki válogatást művében.

1 A megyénkben összegyűjtött oklevelek legtöbbje a 15-16. századból valók. Zömmel N agy váty-környéki törpebirtokos egytelkes nemesek, illetve az egykor néhány teleknyi kisbirtokkal rendelkező köznemesek leszármazottainak kezén voltak a gyűjtés idején. Vagyis annak a nemesi rétegnek ittlétét bizonyítják, amely saját földjéhez, falujához ragaszkodva nem hagyta el szülőföldjét, hanem itt vészelte át a hódoltság lassan múló évtizedeit. Koller prépost jeles gyűjtése természetesen nem terjedhetett ki a megyében kontinuus nemesi réteg valamennyi iratára. Az általa közzétett, illetőleg kéziratos hagyatékában fellelhető oklevél másolatokon túl a hajdan itt élt nemesek utódainak birtokában lévő egyéb oklevelekről is tudunk. Ezekkel az oklevelekkel, mint nemesi bizonyítékukkal felvértezve még Koller működése előtti időkben, a 18. század első felében, hosszantartó pereskedéssel igyekeztek egyes családok a megye előtt nemességük elismerését megszerezni. 1738-ban e pereskedések eredményeként néhány Nagyvátyban és vidékén élő család nemességükről királyi leiratot is nyert. Az elnyert, illetőleg visszanyert nemes-