Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Dankó Imre: A „Caraffa-járás" emlékei

való közvetlen függésben hagyták. 3) A Kollonits-téle terv kidolgoztatása, majd bevezetése arra volt hivatott, hogy hazánk függetlenségét formailag is felszámolja és Magyarországot az egységes Habsburg birodalomba illessze. Ez a törekvés összefügg azzal, amit tegnap Szakály Ferenc nyomatékosan hangsúlyozott, hogy tudniillik a Habsburgok világhatalom voltak, számos ország, tartomány felett uralkodtak, széles körű és szívós dinasztikus politikát folytattak, és ezen tartományok közül Magyarország csak egy volt. Méghozzá „frontország" kétszeresen is; először a török terjeszkedése, Habsburg-ellenes politikája és háborúi; másodszor pedig a magyarság ellenállása miatt. Mindenesetre az 1687. évi országgyűlés végzései, amelyeket I. Lipót 1688. január 25-én szentesített, nyíltan ebbe az irányba hatottak, kimondva, hogy a Habsburgok fiágon öröklik a magyar trónt (azaz eltörli a magyarság szabad királyválasztási jogát), eltörölve az aranybulla 31. pontját, a ius resistendi-t (a rendek ellenállási jogát), szokatlanul nagyszámú idegen (és természetesen aulikus) főúrnak adva indigenatust. Csak történeti érdekességként, az inszinuáció legcsekélyebb szándéka nélkül említjük meg, hogy ezen, az 1687. évi országgyűlésen a Habsburg-ház örökösödési jogának törvénybe iktatása ellen egyedül felszólaló, 1687. június 2-án még a vasmegyei Ikervárnak hajdúszabadságot adományozó Draskovich Miklós országbíró 1687. november l-jén váratlanul elhunyt. A negyedik szempont a felszabadító háborúk ilyen vonatkozású megítélésében úgy vélem az is lehet, ha ezeket a háborúkat két csoportra osztjuk. Az első csoportba tartoznak azok a nagyobbszabású haditettek, amelyeket esetenként változó módon ugyan, de általában jó előkészítés után a korszak legképzettebb katonái, nyugodtan mondhatni, hogy hadvezérei vezettek. Ezekről általában elmondhatjuk, hogy az ekkor szokásos és bevett rablásokon, dúlásokon, sarcokon felül különösebben nem kegyetlenkedtek (kivéve talán Budát, ahol a várat visszafoglaló sereg szinte példa nélküli öldöklést, vérengzést vitt végbe).

6 A második csoportba azok a kisebb hadműveletek tartoztak, amelyeket nem is vehetünk hadműveleteknek, haditetteknek, hanem inkább biztosító, vagy megtorló, talán éppen büntetőexpedíciónak, elrettentő megszállásnak minősíthetünk. Ezek a vállalkozások nem is voltak igazán a felszabadító háborúk részei, hanem a Habsburg-ház uralmának kiterjesztését, biztosítását szolgálták. Jóval az úgynevezett felszabadító háborúk megindítása előttről ismeretesek voltak és az is közös vonásuk volt, hogy nem a török ellen, hanem a magyarság különböző Habsburg-ellenes csoportjai, szervezetei, intézményei ellen vezették őket. Ezeket a vállalkozásokat általában zsoldos vezérek, Rudolf és utódai, és aztán J. Lipót idejében, nagyrészt kegyetlenkedő olaszok vezették és mindent elkövettek, hogy megbízatásaikban tényleg elrettentőén kegyetlenek, embertelenek legyenek, hogy az ellenség totális pusztulását érjék el. Féktelen kegyetlenségeikkel kívánták magukra a magasabb hadvezetés figyelmét felhívni, a bízván remélt előléptetést kiérdemelni. A fel-