Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Dankó Imre: A „Caraffa-járás" emlékei

szabadító háborúk során elszenvedett sok kegyetlenség, pusztítás főleg az ő nevükhöz fűződik, tőlük származik. Sorukat bizonnyal az a Bernardo de Áldana spanyol zsoldosvezér nyitotta meg, akinek 1548-1552 közti magyarországi hadjáratáról szóló feljegyzéseit Szakály Ferenc adta ki a közelmúltban.

7 Aldanával kapcsolatosan nemcsak arra kell kitérnünk, hogy népünk „Nagy Kampónak" nevezte, hanem arra is, hogy feljegyzéseinek, naplójának, a mi szempontunkból is igen kifejezően az „Expedíción" címet adta. Áldana magyarországi tevékenységében előbb segítőtársa, majd folytatója Castaldo (t Milano, 1562) volt. I. Ferdinánd megbízásából Erdélybe tört és átvette a hatalmat Izabellától, s miután 1551. december 17-én meggyilkoltatta Fráter Györgyöt, se tudta megtartani Erdélyt; csak az alig-alig konszolidálódó országocska romlását okozta, ahogy azt az Izabellát és János Zsigmondot visszahívó 1553. január 20-i kolozsvári országgyűlés is megállapította. A következő olasz zsoldosvezér Básta György (1550-1607), előbb Németalföldön igyekezett biztosítani Rudolf, illetve a Habsburg-ház uralmát, majd pedig, mint tudjuk, 1598-ban Rudolf Erdélybe küldte a Báthory Zsigmond lemondását követő zavarok „lecsillapítására", az országot a császárnak biztosítandó. Példátlan kegyetlenséggel látott munkához, hamarosan nyomorba döntötte a fejedelemséget; a „Básta szekere" általánosan ismert lett Erdélyszerte. Első feladatai közé sorolta Báthory Endre bíboros, potenciális ellenfél meggyilkolását (1591). De megölte azt a Mihály vajdát is (1601. aug. 19.), akit ő vitt be Erdélybe a magyar kormányzás megtörésére. Básta borzalmas uralmát, ami mindenben kimerítette a büntetőhadjárat fogalmát, a függetlenségi harccá, szabadságharccá fejlődő Bocskai felkelés (1604) számolta fel.

8 Nem volt különb az idősebb Caprara (Bologna 1631-1701) sem, aki Montecuccoli közeli rokonaként korán vállalt szolgálatot a császári hadseregben és gyorsan haladt is előre a ranglistán. 1683-ban - már mint a lovasság fővezére - harcolt a magyar fölkelők ellen. Buda felszabadítása előkészítéseként 1686ban rohammal elfoglalta Érsekújvárt, majd gyorsan egészen az erdélyi határig nyomult előre, hogy a Buda körüli csapatokat biztosítsa. Ezt a feladatot kiválóan teljesítette, kegyetlenül megsarcolta, feldúlta, elűzte a partiumi magyarokat. Aztán Franciaországba küldték rendet teremteni s csak 1694-ben jött vissza Magyarországra, a török ellen harcolni Pétervárad alatt. Caprara mellőzöttnek érezte magát, s bár a haditanács elnöke is volt, Savoyai Jenő ádáz ellenségeként tevékenykedett haláláig, ahogy arról tegnap Rázsó Gyula kiváló előadásában is hallhattunk. Mindezek a felsoroltak, mind pedig a sok nem említett szoldateszka minden igyekezetük ellenére is csak előfutárai lehettek a nápolyi születésű Carafíának (1645 körül - 1693. márc. 9.), aki 1665-ben, bíboros nagybátyja közbenjárására került a császári udvarba. A katonai pályát választotta, és 1685-ben már a felső-magyarországi császári hadak parancsnokaként Thököly kurucait üldözte. 1687-ben a hírhedt eperjesi vértörvényszék felállításával és egyéb vé-