Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)
Előadások és tanulmányok - Bariska István: Franciaország és a tengeri nagyhatalmak viszonya a magyarországi török háborúkhoz
kedésnek, hiszen a Portán elvesztette a követet megillető védelmet és 1694-ig fogolyként visszatartották. A holland diplomácia mindazonáltal megmaradt szerepénél és jellegénél, nevezetesen a közvetítésnél. A rendkívül gazdag és magyar szempontból is érdekes forrásanyag messze nincs jelentőségéhez képest feltárva. Pedig számos meglepetést tartogathat, kiváltképpen, ha meggondoljuk, hogy Németalföld felismerte: a kontinentális politika közvetítőcsatornáiban kell aktivizálni magát, ha vissza szeretné hódítani elvesztett pozícióit. Anglia tulajdonképpen a „Dicsőséges Forradalom" után roppant nehéz helyzetbe hozta az addig önállóan tevékenykedő Hollandiát. Érdemes erre azt az esetet itt megemlíteni, amit már fent is érintettünk. Az angol lord William Paget, aki 1693-1702 között volt hazája konstantinápolyi követe, s holland kollégájával többek között közvetítőként is részt vett a karlócai béketárgyalásokon 12 , egyszerűen derogálónak érezte a két holland követtel való közös képviseletet. Ezt odáig vitte, hogy egy alkalommal képes volt az otthonról hozott intsrukciók ellenére is propozíciókat tenni a Portának, anélkül, hogy ezt a holland követekkel megbeszélte volna. 13 Anglia a La Hougue melletti tengeri ütközetben valóban döntő győzelem és remények részese lett a franciák ellen, de ezt még Hollandia segítségével aratta. A Baltikum nem váltotta ki különösebb érdeklődését, ha nem is volt közömbös vele. De mint tengeri nagyhatalomnak elsődleges érdekévé vált, hogy befejeződjön a török háború, s kihúzza a maga hasznát a levantei kereskedelemmel. Még a spanyol örökösödési háború előtti két évtizedben vagyunk, amikor a szövetséges I. Lipótot és a nagy ellenfél XIV. Lajost még nem kötötte le e nagynak ígérkező örökség. Ez ismét a kontinentális problémákra terelte a figyelmet. Ami mármost az angol magatartást és a magyarországi felszabadító háborúkat illeti, Anglia, még pontosabban az angol követek már bizonyos távolságból vagy távolságtartással kezelik a magyar ügyeket. Sir William Paget, aki nemcsak a Portánál, hanem azt megelőzően 1689-1692 között Bécsben is képviselte hazáját, soha nem jutott olyan közel a magyar ügyek megértéséhez, mint példának okáért holland kollégái. Thökölyvel kapcsolatban kifejezetten rosszindulatú jelentéseket küldött haza: „Gróf Thököly. . . fölajánlja, hogy a magyarokat ö(felsége) - azaz az angol uralkodó szolgálatára rendeli, de ígéreteit szerintem a szükség és nem az őszinteség diktálja, mivel katonái és küldöncei engem korábban oly gyakran becsaptak, s így én semmilyen közösködésre vele nem vagyok hajlandó." 14 Nincs jobb véleménye Sir William Hussey-nek sem, aki 1691-ben képviselte Angliát Konstantinápolyban. Persze ők a már teljesen kiszolgáltatott Thökölyvel találkoztak. Mégis, ez a távoltartás mindvégig jellemzi az angolok magatartását, hiszen
