Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Bariska István: Franciaország és a tengeri nagyhatalmak viszonya a magyarországi török háborúkhoz

Habsburgok ellen nyugaton, török részről pedig annyiban, hogy miként tudja a Porta megerősíteni, de legalábbis megőrizni pozícióit a Duna-Tisza táján. Franciaország számára 1667-1692 között adódott egy negyedszázad, amely a francia hegemónia megszerzésének és megtartásának jegyében telt el. De éppen ez váltotta ki a legnagyobb ellenérzést is. Először Spanyolország vesz­tette el nagyhatalmi szerepét, majd amikor 1672-ben a két nagyhatalommal, Angliával és Svédországgal is sikerült szövetségre lépni, úgy tűnt, hogy semmi sem akadályozza meg Hollandia birtokbavételétől. De Hollandia népfelkelés­sel válaszolt, III. Orániai Vilmosnak az öt holland tartomány helytartójává emelésével és az angol különbéke megkötésével. Minthogy a vesztfáliai béke (1648) után a holland külpolitika Jan de Witt főpenzionáriusnak, a Tartomá­nyok Rendi gyűlése elnökének kezében a hollandok levantei és tengeri keres­kedelme érdekében pacifikálódott, ezért Isten kísértése volt, ha Amszterdam­ban a háborús párt került a hatalomra. Ezért volt rendkívül kockázatos a két angol-holland tengeri háború, s ezért volt rendkívül érzékeny az az angolok által 1673-ban okozott veszteség, amikor az angol flotta elkobozta a holland hajóhad kétharmadát. Ezzel Hollandia megszűnt tengeri nagyhatalom lenni/* A francia támadásból tehát Anglia húzott hasznot, s a szó szoros értelmében az angolok fogták ki a holland vitorlásokból a szelet. Ezek után III. Orániai Vilmos helytartónak az a feladat maradt, hogy XIV. Lajos kontinentális hatalmának kiterjesztése ellen harcoljon. Innen nézve I. Lipót és IV. Mehmed közti békesség Hollandia elemi érdekévé vált. Azt várta tőle, hogy J. Lipót majdan a Rajna mentén aktivizálódik, hogy részt kérjen egy erős franciaellenes szövetségből. Egyébként a holland levantei ke­reskedelem fellendülését is várták ettől. A franciák azonban itt lépéselőnyben voltak, s La Haye-Vantelet követ 1673-ban nemcsak helyreállította a Portával a kapcsolatot, de a szerződések megújításával a szíriai és egyiptomi kereskedelmet is Franciaországnak biz­tosította. Ami a konkrét magyarországi felszabadító háborúkat illeti, a francia for­rások - s itt elsősorban a „Buda Expugnata 1683-1718" c. európai forrás­ismertetőre gondolok - nem hagynak kétséget afelől, hogy Versailles követei mindent tudtak, ami a Német Birodalom keleti határain és azon túl történik, sőt, a lehetőséghez képest az események befolyásolására is törekedtek. Ami ugyanis Magyarországon, Lengyelországban, Ukrajnában vagy éppen Rumé­liában történt, az közvetlen módon függött össze XIV. Lajos tengeri és kon­tinentális politikai terveivel. A XVII. században már jól működő francia követi, rezidensi és ügynöki hálózat működött keleten is, természetesen ide Bécset, Krakkót, Moszkvát, Konstantinápolyt is beleértve. Ezen a helyen nincs sajnos arra mód, hogy ele­gendő példát hozzunk ennek igazolására. Illusztrálásként azonban néhányat meg kell említeni. Pierre de Ciradin, Pierre de Castagneres de Chateauneui,

Next

/
Oldalképek
Tartalom