Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Bariska István: Franciaország és a tengeri nagyhatalmak viszonya a magyarországi török háborúkhoz

Az európai nagyhatalmak érdekei különbözőképpen határozták meg viszonyukat a törökellenes magyarországi felszabadító háborúkhoz. XIV. Lajos Franciaországa példának okáért távolmaradt a XI. Ince pápa védnöksége alatt létrejött Szent Ligától. Nyilvánvaló, hogy a Habsburgok miatt, de az is nyilvánvaló, hogy ebben az is közrejátszott, hogy a pápa által áhított európai politikai egyensúly és az ennek kapcsán létrejövő törökellenes összefogás ellentétben állt a francia hegemón törekvésekkel.

1 Ezzel ugyan más európai nagyhatalmak sincsenek ekkor híjával, de úgy tűnt, hogy XIV. Lajos nem találta meg az abszolutista állam építése és a nagyhatalmi pozíció megtartása közti összhangot. A francia történetfelfogás szerint XIV. Lajos török politikája eleve ellentmondásos célkitűzéseknek akart megfelelni. Egyfelől az osztrák Habsburgok semlegesítése érdekében ragaszkodott ahhoz, hogy jó viszonyban maradjon a Portával. De erre kényszerítették közel-keleti, levantei kereskedelmi kapcsolatai, illetve érdekei is. Másfelől, hangzik az érvelés, a francia uralkodó a kereszténység védelmezőjeként a vesztfáliai béke és a Rajnai Liga létrejötte óta támogatója volt a Német Birodalom fejedelmeinek.

2 Ezeknek a célkitűzéseknek a szimultán fenntartásáról és megvalósításáról persze maga Versailles sem volt meggyőződve. XIV. Lajos tényleges trónrakerülése például egybeesett a Portával fenntartott kapcsolatok fél évtizedes szüneteltetésével. Csak 1665-ben sikerült Nointel francia követnek helyreállítania a viszonyt Konstantinápollyal az 1664-es francia-török egyezmények értelmében. A francia uralkodó ezt követően, az 1672-es Hollandia ellen indított támadása során pedig arra biztatta IV. Mehmed szultánt, hogy a Porta forduljon az ellenségét támogató /. Lipót ellen.

3 A vasvári béke azonban kötötte a szultán kezét, s csak hallgatólagosan egyezett bele a bujdosók támogatásába, s hogy Apafi fejedelem nyíltan védelmébe vette őket. Volt azonban a francia külpolitikában is egy elem, amelyhez mindvégig következetesek maradtak, nevezetesen Habsburg-ellenességükhöz. Ez az, amit a vasvári béke után mind francia, mind török részről Magyarország esetében is élénk figyelem kísért. De értelemszerűen Versailles részéről csak annyiban, hogy a magyarországi útkeresések keleten mennyire hasznosíthatók a