Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Czigány István: A magyarországi katonaság és az 1687-es törökellenes hadjárat

A területileg és politikailag megosztott, gazdaságilag fejletlen ország természetesen katonailag és politikailag egyaránt alárendelt szerepet játszhatott a török elleni felszabadító háborúban. Az elmúlt évek történeti és hadtörténeti kutatásai bebizonyították, hogy a sajátos gazdasági és társadalmi körülmények miatt, a magyarországi katonaság többnyire messze elmaradt azoktól a követelményektől, amit a XVI. és XVII. század technológiai fejlődése, s a világgazdasági rendszer kiépülése nyomán lezajló úgynevezett hadügyi forradalom követelményei támasztottak.

3 A magyarországi katonaság fegyvernemi jellege, képzettségi és fegyverzeti viszonyai miatt ún. aprólék vagy másképp fogalmazva gerilla harcmodort alkalmazott. Taktikája igaz mesteri fokon, csak a lovassággal történő manőverezést ismerte. Hiányzott a csapatok harcászati állóképessége. Kisebbnagyobb rajtaütésekkel az utánpótlás zavarásával vagy annak megbénításával próbálták felőrölni az ellenséges erőket. Az avult fegyverzetű lovasságot, csekély létszámú könnyűlovasság támogatta, olyan, mely még nyomaiban sem alkothatta a taktikai ütőképesség gerincét. Miután a magyarországi fegyveres erők jelentős része a Habsburg-birodalom haderejének keretében harcolt az oszmánok ellen, a gazdasági és társadalmi okok mellett nem alakult ki egy „nyugati" típusú zsoldoskatonaság, mely a korszerű taktikát begyakorolva, olyan pszichikai állóképességgel rendelkezik, hogy a harctéren a borzalmak poklában is úgy viselkedik, akár egy fogaskerék a gépezetben. A reguláris csapatokat a birodalmi egységek képezték, míg a magyarországi katonaság megmaradt az idejét múlt „céhes" zsoldosság és a feudális típusú fegyveres szolgálat keretein belül. Ennek ellenére a magyarországi csapatokat a császári hadvezetés mégis sikerrel tudta alkalmazni a törökökkel szemben. Ugyanis az ellenséges erők zömét félnehéz és könnyűlovasság alkotta. Bár gyalogságuk legütőképesebb egységeit változatlanul a janicsárok képezték, de korábbi morális és harcászati fölényüket elvesztették. Fegyverzetük egyre inkább elavul. Puskáik súlyosabbak és hosszabbak, ezáltal nehezebben kezelhetők, s kisebb tűzgyorsaságúak, mint az európai típusok. Emellett a könnyűgyalogság zömét erőszakkal toborzott katonák alkották, akiknek harcértéke igen csekély volt. Az oszmán haderő taktikája elsősorban a lovasság lökőerejére épített, s ennek rohamával kívánta megtörni az ellenfél ellenállását. A nyugat-európai hadseregekkel ellentétben nem alkalmazták a tűzerő fokozott kihasználását biztosító vegyes harcrendet, egyben hiányzott a gyalogság és lovasság tervszerű együttműködése. Ennek következtében a török hadvezetés a legütőképesebb egységeiket jobbára merev fanatikus védelemre kárhoztatták.

4 Lényegét tekintve tehát olyan helyzet állt elő, hogy a magyarországi haderő, egy az európai hadügyi fejlődés élvonalától fokozatosan elmaradó, hasonló harcmodorú, fegyvernemi összetételű, viszonylag korszerűtlen fegyverzetű török haderővel került szembe. Ilyen körülmények között hasznos ki-