Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)

III. VÁLOGATOTT DOKUMENTUMRÉSZLETEK AZ 1686-1688. ÉVI HADJÁRATOKHOZ

tött, hogy a hadsereggel valamennyire visszavonulnak. Ezt úgy tették, mintha egy másik ellenséges erődöt akartak volna megostromolni. Az ellenséget így kicsalogatták és elérték azt, hogy a védelmi állásait, valamint az előtte levő mocsarat elhagyta és minket olyan helyre követett, ahol a hadműveleteinket majd végrehajtjuk. Előzőleg azonban úgy döntöttek, hogy még egyszer a Drávához menetelnek, azt remélve, hogy egyrészt megütközhetnek az ellenséggel, másrészt sikerül a siklósi őrség kivonása a hadfelszereléssel együtt. Utána azt a helységet meg akarták semmisíteni, mert nem tudták volna megtartani az ellenség erejével szemben, amelyet minden kémjelentés igen nagynak mond. Augusztus 9-én és 10-én. Ezek- után 9-én és 10-én Mohács környékéről útnak indultunk és kétnapos meneteléssel elérkeztünk ahhoz a folyóhoz, amely a Harsányi hegynél folyik.

3/4 Onnan lefelé, az út alatti bozótban itt-ott látni lehetett a minket nyugtalanítani akaró ellenséget. A tervezett menetelésünket ugyan nem tudták megakadályozni, de feltartóztattak minket. Az említett hegynél is 5000, vagy 6000 török tartózkodott, akik a mi önkénteseinkkel és más elővéd csapatainkkal cseleztek. Ezek azonban a herceg őfensége által velük szembe állított jobbszárnynyal nem akartak megütközni. Ezért végül is néhány svadron horvát támadt rájuk, erre ők visszavonultak. Mivel a horvátok nagyon messzire előnyomultak és a helyszűke, valamint a sűrű bozót miatt nem kaphattak segítséget, csak néhányat sebesítettek meg azok közül, viszont őközülük az ellenség sokat felkoncolt. Miután tehát a fenti lovasság tovább nem jutott előre, visszavonult a táborba. Néhány ellenséges csapat viszont ismét rátört a mi embereinkre, sőt még a választófejedelem őfensége előőrseire is, ezért a választófejedelem őfensége a Truchsess ezredet maga mellé vette és azzal rákényszerítette az ellenséget, hogy ismét a bozótba húzódjon vissza. Időközben kihallgattunk szökevényeket és foglyokat is. Az elmondásuk, illetve a vallomásuk szerint a nagyvezér a császárától határozott parancsot kapott arra, hogy ütközzön meg velünk. Ez azután a mi magas tábornoki karunknak a leginkább óhajtott hír volt és a katonák között is általános örömöt váltott ki, ahogy ezt minden cselekedetükön érezni lehetett. Minél előbb meg akarták verni az ellenséget, majd azután némi zsákmányt szerezni. Nekik ez volt az őszinte vágyuk. Az éjszaka folyamán minden csendes volt és minden helyre elegendő számú, erős őrséget állítottak. 12-én azután, amely győzedelmes és oly szerencsés nap volt a császári fegyverek számára, a hadseregünk már korán kivonult valamivel a tábor elé és mindannyian ugyanabban a rendben álltak csatasorba, amelyben előtte a táborhelyen is települtek. Tehát a lotharingiai herceg őfensége a jobbszárnyon, a bajor választófejedelem őfensége a balszárnyon parancsnokolt. A lotharingiai herceg ezredei a hegy hosszában vonultak, két vonalban, de az emberek szakaszonként kénytelenek voltak órák hosszat cserjével és bozóttal benőtt helyen menetelni. A mező mindjobban kiszélesedett előttük, de az említett két vonal szokásos szélességét és távolságát tartani kellett, közben úgy menetel-