Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)

III. VÁLOGATOTT DOKUMENTUMRÉSZLETEK AZ 1686-1688. ÉVI HADJÁRATOKHOZ

Hetesi

m tábor 1687. szeptember 21. Az utóbbi napokban sok eső esett, és annyira eltávolodtunk minden lakott helytől, s a Duna és Szeged közötti úton semmilyen futár nem volt, így csak ma folytatom naplómat, s elküldöm, hogy megtudja, hogy 8-án, akárcsak 7-én még mindig Dávodon táboroztunk, hogy a hátul maradt gyalogságnak legyen idejük felzárkózni. Olyan nagy volt az eső és a sár, hogy a fáradtságot csak kevesen tudták legyőzni. 9- én Baracskára

70 jöttünk, azonban nem találtunk sem fát, sem vizet, azonkívül ami az égből esett. A vezér az udvartól jött parancs szerint ebből a táborból küldte el Starhemberg marsall és Pálffy tábornok ezredeit Pozsonyba. Piccolomini grófot három ezreddel, hogy a tüzérséget elszállítsák és Bajánál tegyék hajóra a felesleges málhát is, a törököktől zsákmányolt ágyúkat, melyekre nincs szükségünk. 10- én Kunbajára vonultunk, kilátástalan síkságokon haladva. Némi füvet találtunk, de víz csak azokban a kutakban volt, amit a katonáink csináltak. Eszékről jött ide egy szökevény, akitől megtudtuk, hogy a helyőrség főképp morlachokból'

1 és boszniaiakból áll. A vezér ugyanaznap Dünnewald gróftól kapott levelet, aki jelentette, hogy átkelt a Dráván és hamarosan megtámadja Voéin palánkot.

72 11- én Kelebiára jöttünk, ahol egy nagy mocsár mellett táboroztunk, ahonnan vizet kaptunk, de rendkívüli hideget is és mivel egyre inkább esett, nem tudtunk másnap a sárból kimászni. A betegségek annyira elterjedtek, hogy túlzás nélkül mondhatjuk, a rossz idő miatt több embert vesztettünk, mint a török elleni csatákban. Ebbe a táborba visszatértek azok a kémeink, akiket elküldtünk, hogy az ellenséget derítsék fel. Azt mondták, hogy a rossz idő miatt két vagy három táborra kellett osztaniuk a hadseregüket, s a Péterváraddal szomszédos palánkhoz mentek, hogy tetö alá kerüljenek, mivel sátoruk már nem volt. A hideg és az eső éppúgy megviselte őket, mint minket, s nemcsak a legutóbbi csatában megsebesülteket vesztették el, akiknek a száma igen nagy volt, hanem a betegség és a halálozás az ő csapataik között még jobban pusztított, mint a mieink között. 12- én Szabadka és Ludas között táboroztunk. A táborba huszárok érkeztek, akik megerősítették, amit az ellenség állapotáról hallottunk, s hozzátették, hogy a nagyvezírt és a janicsárok parancsnokait a szultán parancsára megfojtották. Mivel tovább tartott a rossz idő, az egész hadsereg nem tudott ezen a napon ideérni, ezért 13-án is itt maradtunk, bár ennek a vidéknek a vize igen rossz volt és egészen sós. A hadsereg mindenhogyan sokat szenvedett. A német lovagrend nagy urának vissza kellett vonulnia, mivel magas lázban szenvedett. 14-én Szentpéterre jöttünk táborozni, ez a hely a Tiszától negyedórányira van. A vezér parancsot adott egy híd készítésére, noha kevés volt a valószínűsége, hogy azon átkelnénk, s a szövetségesek sem döntöttek még az átkelés mellett.