Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)

III. VÁLOGATOTT DOKUMENTUMRÉSZLETEK AZ 1686-1688. ÉVI HADJÁRATOKHOZ

ennyi lovat, nem beszélve arról a 100 magyarról, akiket az ellenség lekaszabolt. Pálffy grófnak, az ugyanilyen nevű tábornok alezredesének, a vezérhez elég közel vették fejét. La Malmaisont, St. Croix ezredének hadnagyát megölték, Aspremont ezredének hadnagya, ezredese és őrnagya megsebesült. Mikor visszavonulásunkról így határoztak, a vezér mozdult elsőként 20-án reggel 4 óra felé. Nagyon elővigyázatosan tette, nemcsak hogy elhárítsa a zavart, ami gyakran előfordul, ha ilyen hatalmas ellenség előtt fordulnak meg, hanem azért is, mert arra még nem volt példa, hogy a törökök elsáncolják magukat, s így kerüljék el az összeütközést, sőt épp ellenkezőleg, mindig ők voltak az elsők a támadásban. Azt hittük, hogy ha ez a nagy török hadsereg észreveszi, hogy visszavonulunk, előjönnek a sáncok mögül, hogy kövessenek minket, s erre az esetre a vezér készen akart állni az ellentámadásra. Ahogy visszafordultunk, akárcsak ide jöttünkkor, néhány gyalogos zászlóaljunk fedezte az oldalunkat, a második vonal az első vonalat védte míg az mozgott és fordítva, az első a másodikat, amikor az cselekedett. Ebben a rendben a jobbszárny a bal oldal mögött csatasorba állt, hogy azután elvonuljanak abba a táborba, ahonnan 18-án jöttünk el. Az ellenség nem késlekedett, s 5-6 ezer lovast küldött mindkét menetoldal ellen, hogy minket zavarjanak, de a menetelésünk rendje olyan szilárd volt, és a tüzelésünk olyan jól szabályozva, hogy egyszer sem szakította meg az ellenség különböző megmozdulása. Amint láttuk, hogy az egész török hadsereg a sáncaiban maradt, tudtuk, hogy nincs szándékukban üldözést kezdeni, attól féltek, hogy ugyanaz fog velük történni, mint Esztergomban. így a jobbszárny elindult a táborunknak kijelölt hely felé, a balszárny követte, a hátvédnek hagyva az egész gyalogságot. Néhány török egység feltűnt a jobboldalon, de látva a nagy vonulási rendet, amit a választófejedelem szervezett, nem közelítettek annyira, hogy összecsapásra került volna sor, úgyhogy minden izgalom nélkül folytathattuk utunkat, s az éjszaka leszálltával tábort vertünk. (Július) 21-én Valpóra vonultunk, az ellenséget nem láttuk. Egy felderítő érkezett, s elmondta, hogy a folyamatos tüzelés a visszavonulásunkkor nem kevés katonájukat megölte, a nagyvezírnek 50 ezer lovasa, 40 ezer janicsárja és 8000 tatárja volt, s a mai napon elrendelte a drávai hajóhíd rendbe hozatalát. (Július) 22-én újra átkeltünk a Karasica folyón. A hátvéd látott néhány török csapatot, akik továbbra is követték a menetünket, de csak messziről. 23-án elkezdtük a Dráván való átkelést, ahol Őméltósága a nagyobb seregrésszel gycrsan átjutott. Azckat, akiket a hidunk érzésére hátrahagytunk Orlick őrnagy vezetésével, az ellenség egy csapata megtámadta. Összeütköztek s 40 embert megöltek, majd csapdába estek az erdőben, s itt 103 lovast vesztettek el. (Július) 24-én befejeztük a folyón az átkelést, és a keskeny úton az elvonulást anélkül, hogy az ellenség megzavart volna minket. Itt láttam, hogy a Dráván lévő hajóhidat újra kell készítenünk, s egy kis csapattal átkelve a mocsáron, a szigetre kihúzott hajók parancsnokát a visszatérésünkről értesíteni. Minthogy nem kívántunk az úthoz közeledni, egy helybélivel, aki a mieinkkel